Ma korán keltünk, és ahhoz képést, h későn/korán feküdtünk, nem voltunk teljesen zombik. Összekaptuk magunkat mind a hárman, és elmásztunk a pár utcával lentebb lakó nagyihoz, felvenni a 4. emberkét... azaz Dórit, Gergő másik hugiját. Késtünk pár szekundumot, asszem ez szóvá is lett téve, na de mind1.
Most már négyen gyalogoltunk a buszmegálló felé. Aztán metróztunk egy sort, ahol rendesen meglettünk bámulva. ._. Igazából nem is a rossz értelemben bámultak meg... inkább mosolyogva.... ami azért valljuk be néha.... ijesztőbb tud lenni. Fene tudja, na mind1.
Kis földalattira szálltunk és a Hősök teréig meg sem álltunk, majd szépen lesétáltunk az állatkertig. Soron kivül bejutottunk, mert hála Gergő-Dóri apukájának volt állatkerti belépőnk ami 2 felnőtt és 3 gyerekre szólt.~ Klassz dolog. ^^ Mint utóbb megtudtam, lett volna egy harmadik lányzó is, Dóri barátnője, de végül ő nem tudott eljönni. Őszintén szólva... valahol örülök ennek. Ez a kettő is nagy felelőség volt, de nagyon jól ment. :3 A lányok nagyon szófogadóak voltak, nem volt velük probléma amíg a nap végén be nem mentünk az ajándék boltba. Bár igazából nem volt olyan szörnyű mint amilyennek hangzik... meg is lepődtem. O.O Volt--- LÁMA PLÜSS!!!! *w* Kell!!! Na de pöppet előre haladtam a beszámolóval... Mondjuk... mit mondhatnék még?
Körbejártuk az egészet.~ A végére már mindenki unta RAJTAM KIVÜL -.-""" szal kénytelenek voltak végigszenvedni velem a zsiráfokat is! CÖHH!!!
És akkor most Pictures Time.~
Simogattam lajhárt *------* Akarok egy lajhárt! °^°
Majom ház :P
Tojáslakóóó.~
Cukim <3 *-*
Sok láb között kis zsiráf <3
A kifejezés ami minden állat fején ott volt: Ölj meg, Öööölj meg!
Állatkertezés után, lángosoztunk. Kiültünk a városligetbe és elküldtük a kölyköket játszani a játszótérre: "Most elmész és játszol! És baromi jól fogod érezni magad!!!"
De most komolyan.... fanyarogva mentek a játszótérre játszani... pedig csak 12 illetve 9 évesek. O.o És... Fanyarogtak!!! o_o Szandi legalább 3x kérdezte meg, h mikor megyünk már mert ők fagyizni akarnak nem játszani. ._.
DAFUQ???
Hisztiztek, h játszaniuk kell... é-én nem vagyok képes ezt felfogni. O.o Nope sir, Me? Nope! Na mind1 végül fagyiztunk, és kiderült határ úttól fuvarunk lesz. Remek csak 30 percig kell kibírnunk a tömeget. Útközben eszméletlenül elkezdett fájni a fejem, majd szétszakadt, felrobbant és szúrt. Emellé meg jött az istentelen meleg is. Kezdtem úgy érezni magam mint a fentebbi rinocérosz...
Szóval sajna le kellett mondanunk látogatóba menést. Remélem Cerka nem sértődött meg. :S
Mikor betettük a házba a lábunkat, első dolgom volt lezuhanyozni, majd ágyba bújni. Fogalmam sincs mikor aludtam el, de éjfél körül ébredtem/ébredtünk.
Anyuék korán keltek, h elmenjenek bevásárolni és engem is fekriasztotta, h mire hazaérnek pakoljak össze az útra.Johh... rá 1 órára kimásztam az ágyból és összeszedtem a cókmókjaimat, meg kimostam az utra tervezett polóimat amiknek nem sikerült kimosodniuk maguktól.
Épp kiterítettem volna záradni mikor konkrétan anyámnak nyitottam ajtót. Később beközölték, h jó h összepakoltam mert a telekről vágunk neki a nagy útnak...
Fenomenális...
Fél 11kor már kint voltunk a telken... jaj de jó... kipakoltunk, én csináltam egy finbom salit, aztán elmentünk piacra venni pár dolgot. Kaptam titokzoknit... vagy inkább pipőzoknit. Mire visszaértünk Jancsi (apám unokaöccse) meg Enikő (felesége) a kapuban voltak. Már eléggé éhes voltam szal megtámadtam a salátámat, és nem 1x majdnem félrenyeltem. Ez még egymagában nem is érdekes story... inkább, h mi vagyis ki miatt fulladoztam. Enikő... hát én nem tudom eldönteni, h ez a nő tényleg buta vagy csak tetteti...
Vettünk 6 koszorút, h majd kivigyük a halottainkhoz a temetőkbe és ugyebár művirágokkal vannak díszítve. Nagyon élethűek ugyan, de azért mégiscsak érzed a különbséget ha letaperolod a szirmokat vagy bármi. meg hát anyámék se hülyék h egy ilyen hosszú utra élő virágokat vegyenek, pláné, h 3 különböző városba illetve 2 faluba kell szétosztani. (Y)
Na mind1 a lényeg, h a nőci megszólalt:
"Jaj de szépek.~ *taperolja az összeset* Kifogják ezek bírni az utat?" Anyu: Hát miért ne bírnák? "Hát nem fognak elhervadni és megfonnyadni ebben a hőségben?" Anyu: ... ezek művirágok. "Jaaaaaaaa..."
Ez még oké... lehet nem érezte a különbséget franc tudja... de amikor megkínáltam a salátámból és megkérdezte, h raktam e bele krumplit is o__o "Ja te tettél bele krumplit is? Mi ez a fehér?" -Paprika... "Jaaaaaaaaa..."
Később kiderült, h a feta sajtot nézte krumplinak... *cirip-cirip-cirip* hagyok időt feldolgozni. (megj.: Nem szőke.)
Na mind1 nekem ebből ennyi elég is volt bevonultam a szobába és internetet próbáltam kovácsolni magamnak, de sajnos nemm jött össze, szal inkább szunyáltam egyet. Mikor felkeltem Jancsiék már elmentek. Aztán apuval sikerült a mobil netet beállítanunk működő képesre, szal sikerült értesítenem Gergőt, h elkezdődött a büntetésem és megbíztam pár dologgal amiket elkéne végznie helyettem a nethiány idején.~
Day 1. - Utazás & Érkezés /vasárnap, június - 30./
Az utazás olyan volt mint máskor. Próbáltam az egészet átaludni. Az érkezés sem volt sokkal különbözőbb az eddigieknél. max annyi, h nagyanyám most visszatartotta a sírást, ami miatt később picit rosszul lett. -.-" Továbbá uzsgyi kisszoba és csatlakozás a szomszéd kávézó wi-fi-jére. Gergővel is tudtam beszélni kicsit meg Drachennel is. ^^ És mindkettejükre sikerült bepöccentem, mert levidékzték Kolozsvárt...
Őszintén szólva őrjöngtem... (ez már az 5. verzió ahol nem küldelek el titeket melegebb éghajlatra... legalábbis nyíltan nem.) de ezt honnan tudnák, ha csak mosolygok a fejükbe, és lenyelem a dolgokat elvárás szerint. (: Ha valamiről fingod sincs, legközelebb sztem jobb ha befogod. Rohadtul tudnék örülni neki ha nem "inteligens" magyarként működnétek, h csak a >&@#&{#&><#&@ Budapest város a többi meg vidék, pláné ha egy másik ország NAGYVÁROSÁRÓL beszélsz, különösképp ha az történetesen a szülővárosom. Jó lenne ha nem lennétek parasztok... Kösz.
Az sem jelent valami jót, h enyhe (ismételt) felfázással indítom ezt a csodás, és felemelő... látogató hetet.
Day 2. - Kolozsvár - Torda /hétfő, július - 1./
Semmi extra. Anyám felvert, h már megint keresztbe tettem neki azzal, h még mindig alszom délután 2kor. Jelezném, h kora reggel felkeltem, aztán itthon hagytak egyedül, és rohadtul nem volt mit csinálnom ezen kivül... De én vagyok a fasz. Ez természetes... Értesítettem Gergőt, h nem leszek elérhető a továbbiakban, és szeretném igénybe venni a megígért szolgáltatásait.
Elindultunk Szent Mihályra. Az egész út max 30 perc. Kutyáztam, kajáltam, beszélgettem, punnyadtam. Amig anyuék kimentek Kövendre a temetőbe, én addig animeztem meg letoltam 2 filmet: A gyerekek jól vannak; Tükröm, tükröm.
Este pedig elfoglaltam a szokásos alvóhelyem a konyhában. Animeztem és megnéztem az Engedj be c. filmet elalvás előtt.
Day 3. - Szent Mihály /kedd, július - 2./
Reggel átjöttek unokatesómék. Kb 2-3 éve nem láttam őket. Gyerkőc megnyúlt, ő is magasabb lesz mint én. A suliban ő a nagymenő... idén lesz 8.os és bérletet kéne neki szerezni a kórházba ahányszor összetöri magát bicajjal vagy anélkül :'D. Picit beképzelt, de hát na... a mai kölykök mint ilyenek...
De egész értelmes is egyben, hajnali 4ig fent voltunk, beszélgettünk mindenféléről és megnézettem vele a Paul-t meg 2 rész Attack on Titan-t. Klassz volt. (:
Jah.. jut eszembe...
Vacsoránál meg már épp azt hittem megúsztam... ˇˇ de nem... Mikor anyám eldicsekedett az ezüst karikagyűrűkkel hugocskájának, nem telt bele 10 perc a gratuláció után, h megkapjam a
"És te Timesz, mikorra tervezel férjhez menni?"
kérdést, amire az asztalnál ülök felkaptak a figyelmüket, és kb minden tekintet rám szegeződött.
"Ne csesszé ki velem. Mond, meg, h mikorra gyűjtsek pénzt. :DDD"
és mint egy mennyei hang szólalt meg Pali a háttérből.
"Haggyátok már békén."
KÖSZÖNÖM!!! XD
De, h ne hagyjam ki a legjobbat sem.. amire egyáltalán nem számítottam... Robi hajnalban megkérdezte, h akarok e gyereket, és mikor. .__.
Köpni nyelni nem tudtam... ._. ahogy most sem ._.
Day 4. - Agyfasz /szerda, július - 3./
Pali meg Csilla reggel elmentek dolgozni, Robit meg ott hagyták nálunk. Későn keltünk, és punnyadtak voltunk szinte egész nap. Este fele hazavittük Robit, és egy kis időt eltöltöttünk náluk is. Csak Csilla volt otthon, épp portalanított. Beszélgettünk, beszélgettünk egyszer csak arra lettem figyelmes, h jobban belemásznak családi dolgokba. Az a történet is előkerült amikor Gábriel megfertőzött bárányhimlővel suli kezdés előtt, és a nagyszüleim reakciója csak annyi volt, h Legalább átesek ezen is.
Meg az is amikor bejelentették, h ajándékozás lesz és minden unoka jelenjen meg és amíg a két unokaöcsém biciklit kapott én nézhettem, h örülnek neki. (:
És a másik nagy kedvencem, a 3 arany nyaklánc története.... amiből csodák nagy csodájára én ISMÉT kimaradtam, de senki sem hiszi el, h ÉN kibaszottul nem kaptam nagyszüleimtől arany nyakláncot soha a büdős életben. (:
Őszintén szólva Én nagyapám temetésén tudtam meg, h volt ilyen ajándékozás, mikor a két fiúnak ott lógott a nyakában, aztán még én voltam kérdőre vonva, h hol az enyém.
Hát kapjátok be. :'DDD
Szóval a lényeg, h előjött a nyaklánc story és nem hitték el nekem, h Én nem kaptam. Apám meg közölte, h ne hiszizzek már... Hát bazzmeg :'DDD
Mikor Pali hazaért akkor meg végképp elfajultak a dolgok.. hangosan megbeszéltek pár családi ügyet amik a háttérben fojtak, szal én Robival elvonultunk a kis szobába... Robi meg elmondta, h ugyan ő még akkor kicsi volt, de ő sem emlékszik arra, h én kaptam volna nyakláncot, és h nagyapámék elvileg azt eladták, mivel nem voltam ott ajándékozásnál. (Y)
Kicsit sem volt itt kivételezés a fiúkkal ugye? :'DDD
No mind1, apu szólt, h indulunk, szal elköszöntünk a rokonoktól és visszautaztunk Kolozsvárra. Jéééj... Húzhatnánk már haza...
Netet sem tudtam baszni egy órán keresztül, szal feladtam a harcot, ez is felbaszott minden felbaszott. Órákig nem tudtam elaludni, szal kénytelen voltam filmet nézni hajnalig... Lenyűgöző teremtmények. Pipa.
Day 5. - 25 éve történt /csütörtök, július - 4./
Anyuék 25 éves házassági évfordulója. <3
Korán keltem ahhoz képest, h milyen korán feküdtem. Hajatmostam, aztán vártuk anyuval, h apu hazaérjen és kimenjünk a piacra szétnézni. Egy órás nézelődés után BAROMIRA elment a kedvem az egésztől és mindent a hátam közepére kívántam. Meleg is volt, szal annyira nem csoda. Megvettem Gergő ajándékát meg vettem 2 fölsőt és egy táskát. Nekem a mai nap kb ebből állt. Hozzákezdtem a Lopott szavak-hoz de 20 perc múlva leállítottam. Nem azért mert szar volt hanem mert spórolnom kell a filmekkel... már csak 2 film van a gépen amit nem láttam, újra nézni meg majd csak Gergővel szeretnék 1-2öt... Bár lehet beadom a derekam és megnézem valamelyiket megint. ˇˇ A nap hátra levő része alvással, punnyadással telt. Apuék elmentek ismerősökhöz látogatóba, nekem ehhez nem volt kedvem szal itthon vergődtem net hiányban szenvedve.
Megvacsoráztam nagyanyámmal és kb ennyi :/ Végezetül megint nekiültem a Lopott szavak-nak. :/ Közben éjfél tájt hazajöttek anyámék is, szal kimentem és kérdőre vontam őket, h ilyen későn kell hazajönni? Még csak 25 évesek!! Vicces volt. XDDD
Day 6. - Ehh... /péntek, július - 5./
Felkeltem... tv-t néztünk anyuékkal... beszélgettünk erről-arról, elvették a vízet egy időre, szal felébredni nem tudtam teljesen. Aztán mindenki kiment a temetőbe. Én netet még mindig nem tudtam baszni, szal miután meguntam a tv-t, illustratorban csesztem vmit. Mikor hazaértek nyaggatni kezdtek, h menjek ebédelni... Nem mentem... Végül anyámék megint itthagytak nagyanyámékkal, mert nem volt kedvem velük menni Szék-re az ismerőseikkel. "A lányuk egy idős veled... 25 éves, jól kijönnétek." Szarom le baszki... így is nagyanyám tegnap beközölte, h hívjam fel általonosból a kis barátnőimet... -.- Mintha annyira kibaszottul tartanánk a kapcsolatot, és annyira rohadtul érdekelnének... Kösz nagyi (Y) Örülök, h nem intézkedett mert valszeg megint kínos órákat tölthettem volna a társaságukban mint legutóbb...
Emellett a vacsora egész kellemesen telt volna, ha nagyanyám nem beszél. Vagy legalább olyanmiről ami felé mutatok bármi érdeklődést... nem a volt ovis társamról aki az utcában lakik és egyetemre jár, fogorvosnak tanul és nagyanyám látta, h rollerrel járt be az órákra. Ó te jó ég!!! A szemtelen elkanászodott kölyök mindenit... *szemforgat*
Vagy ha például nem hozta volna fel, de leginkább nem gondolkodott volna el azon, h h is gúnyoltak általánosban... és nem nevetett volna rajta...
De az sem ártott volna ha nem kérdezi meg, h barátkozom e még Sztracsival... (nagybátyám kapásból le Sasha-zta... szal ennyit az AOT kari "fanolásáról") vagy, h járok e még abba a BOLOND klubba ahova bekell öltözni...
Véresre haraptam a szám...
Már csak egy katasztrófa film volt a gépen... semmi kedvem sem volt hozzá, de az is jobb mint a semmi elalvás előtt...
Haza akarok már menni...
Day 7. - Long day /szombat, július - 6./
Arra ébredtem, h anyuék hazajöttek, de nem maradtak sokáig mert menni kellett Dej-re. Vitték nagyanyám meg nagybátyám is szal egyedül maradtam itthon megint. Dej-ről Besztercére mentek a temetőbe. Hmmm... Kolozsvár (nagyapám) - Szent Mihály (nagyapám) - Kövend (anyám nagyszülei) - Dej (apu nénikéje) - Beszterce (apu LB-je). Asszem ezzel le is tudták a temetős köröket. :/
No... Vidámabb téma: Zenei újdonságok... Nekem.~ Köszönöm Kiss Tv. Egésznap tv-t néztem vagy vergődtem. :'D Am rohadt vicces, h egyes vieoklippek tele vannak reklámokkal. :'DDD
Voltaj - Pic Pic
Alex Velea - E marfa tare
Cortes feat. Connect-R - Vedeta mea
Matteo - Amandoi
J Balvin - Tranquilla
Oreo reklám XD
/románul csak 1 vidi volt, és az sem rendesen >.>/
Szerintem qva vicces. XD
Öhm... szal nagyon tartalmas napom volt... *szemforgat* Legalábbis ezt hittem más nem lesz...
Hazajöttek a vándorok, rendesen megpakolva Rózsi nénja cuccaival. Legalábbis a töredékével, amit keresztanyámék nem tettek zsebre még mielőtt apuék odaértek volna. Előkerültek képek, amiket apu, nagyi meg nagybátyám a konyhában nézegettek amig anyu kint pakolt. :'D
Rossz ötlet volt nézegetni azt a kép halmot... Az egyiken megláttam nagyapámat... Elbőgtem magam... párszor... :'DDD Életemben 1x álmodtam vele (nem is olyan rég... kb 2-3 hete), és az is ijesztő volt. ˇˇ
Aztán vacsora féle ebédnél, nagyanyám elkezte basztatni anyámat, h ne kavarja meg a levest mikor tesz mert a galuskák "széttörnek" aztán apámnak meg az volt a baja, h ha már kavarja akkor ne balról jobbra hanem jobbról balra... >.> Itt anyám beközölte, h akkor őt hagyják békén, és ne kérjék meg ha szarul csinálja. Johh... elhívtam tőlük, h segítsen pezsgős poharakat keríteni, csak h ne legyen nagyobb vita. Mikor vissza mentünk, arra számítottam, h meg lesz szólva, h rossz pohár lett hozva, de végül nem... de nagyanyám így is tett egy galuskás megjegyzést amit nem hagytam annyiban, és lekiabáltam mindkettejüket, h most már jó lenne abbahagyni anyám basztatását. >.> Kicsit meglepődtek, de nem szóltak semmit. Még apám sem hurrogott le, h h beszélek. ._.
A kajálás békében telt. Felzabálták a salátámat.~ *-* Aztán kiültünk az udvarra beszélgetni. A téma hivatalosan is holtvágányra került. Csak halottakról volt szó, h ki hogy és ki volt mellette a halálánál. Természetesen nagyapám halála is napirendre került...
Mesélés az én szemszögemből.: Szóval... olyan 5 éves lehettem, de ezt sosem fogom elfelejteni. Előző nap nagyapámmal aludtam. Reggel pedig mikor felkeltem nagyon kellett pisilnem és szóltam neki, h ki kell mennem, de nem mondott semmit és nem is mozdult. Átmásztam rajta és kiszaladtam a konyhába. Nagyanyám épp készülődött valahova, talán kenyeret venni,de az is lehet, h csak mosogatott (erre nem emlékszem pontosan), és mondtam neki, h tata nem válaszol. Asszem elsőre nem fogta fel mit mondok. Mondtam neki, h szóltam tatának, h pisilnem kell, de nem válaszolt és nem is mozdult. "A tata nem mozdul... !!!"
Erre nagyanyám bement tatához és szólongatta "Gyurka... Gyurka Rosszul vagy?..." de nem reagált. Legalábbis én nem láttam, h reagált volna. Jött a mentő... beállt az udvarra... tatát elvitték...
Nagyapám nem jött haza a kórházból... többre nem emlékszem.
Most először voltam képes figyelni a részletekre, amik a kórházban történtek. Eddig leragadtam annál, h na már megint ez a téma és tata már nincs...
A kórházban áramszünet is volt és leállt a gép amin nagyapám volt... nem siettek rendbehozni a dolgokat... nem tettek meg mindent, h megmentsék. (Mellettem amúgy még csak kómában volt.) Nagyapám 3 inzulint, és egy áramszünetet kapott...
Day 8. - Irány haza.~ /vasárnap, július - 7./
Ma korábban keltem mint bárki és azon aggódtam, h anyámék nem kelnek fel 10 előtt. XD Aztán mégis megébredtek... fél 10kor. >.> Phö.~ Na mind1 a lényeg, h felkeltek. Mivel hajnalban hajatmostam mert nem tudtam aludni és pont annyi meleg víz maradt, így a hajammal sok gondom nem volt, szal hozzáfogtam a pakolásnak. Pakolás után még tettünk egy kört a piacon, hátha látunk még valamit ami tetszik és nem akarjuk otthagyni. :P Végül csak felvágottat vettünk. ^^
Nagyanyám szokás szerint időhúzásképp, mielőtt elmentünk volna a piacra elkezdte főzni az ebédet. Ehh... ezt mindig be játssza, addig sem indulunk el. Mind1 finom volt. (: Dél előtt 10 perccel el is indultunk. :'DDD Meglepő módon nem volt sírás-rívás.
Útközben megálltunk egy kerti szobrokat áruló házikónál és vettünk... pár cuccot. XD Jó, h csak a kaparó kutyáért mentünk eredetileg. :'D Majd lesz róluk kép. (:
Határ.~
Bla bla bla...
És itthon vagyunk. :3
Gergő Topic
For more information ask on Skype or FaceBook :P
Tüüüdüüüüü.~