Kedd: - out of order - kollektív megfutamodás Zsöti elől. :'D
Szerda: Reggel 09:53kor ébredtem. A galériámról lenézve a nappaliban pillantottam meg az időt, de úgy döntöttem még fetrengek egy kicsit. Vissza döltem, de nem telt bele sok időbe, és megszólalt az ébresztőm. 10 óra. Nem érdekelt így tovább vergődtem. Negyedkor úgy döntöttem jobb ha felkelek, mert még zuhanyozni, hajat szárítani és pakolni kell. Morcosan kimásztam az ágyból és ügyelve, h ne verjem a fejem
a plafonba leravíroztam a lépcsőn, át a konyhán a fürdőbe. Zuhany után gyorsan összerendeztem a cuccaimat, aztán hajat szárítottam. Szokatlanul lassúnak tűnt az idő, de rá kellett jönnöm, h negyedórás késésben vagyok. Kapkodva elpakoltam és magamra rángattam ruháimat.
A villamos az orrom előtt ment el ezért várnom kellett. Az egyik új Maroon5 számot hallgattam közben. Asszem ez az új kedvencem. Végül jött a villamos is és felszálltam, helyet is találtam, szal kényelmesen elvoltam. Szokás szerint leszállás előtt előkotortam a bérletem, h ne azzal tököljek a lépcsőn miközben a telefonomat és a mappámat próbálom tartani. Lejutottam a metróhoz. 4perc múlva jött. Egy srác nagyon bámult, szal direkt a másik kocsiba szálltam. Zavart. Corvinon felrobogtam a mozgólépcsőn... vagyis próbáltam volna, de tömeg volt. Meglepetésemre a srác is ott álldogált a megállóban, ezek szerint hamarabb felért mint én bár nem tudom h, lehet teleportált... és megint bámult. Szerencsére a 4es villamossal el is ment, szal nem kellett vele törődnöm. Nem mintha amúgy igen.
Hamarosan jött is a 6os. Egy megálló után csörgött a telefonom. Kira hívott, h merre vagyok. Elmondtam. Rá pár percre Szandi hívott, h merre vagyok. Ismét válaszoltam, de kicsit idegesített, h perecenként keresnek, h merre vagyok. Kiértem Móriczra és halál lazán elsétáltam mellettük. Nub szaladt utánam, h lowfaszláma vagyok. Vivi sokat késett legalább fél órát, szal addig a többiek leálltak gyrosozni. Átsétáltunk a gombákhoz, h Vivire várjunk. Nub kaja után feladta és bement suliba.
Tanúi voltunk egy majdnem balesetnek. a bicajos piroson szal a kocsi megkapta kicsit a kerekét. A bringás tovább ment szó nélkül, a sofőr meg később odajött hozzánk kérdezősködni, h láttunk e mi történt és ha lesz vmi utó hatása a dolognak akkor tanuskodnánk e. Szandira maradt, h megadja a telefonszámát a fickónak. Én eléggé antiszoc állapotban voltam, szal felőlem vér is folyhatott volna nem hatott volna meg, max egy jót mosolyogtam volna az eseten.
Közben megjött Vivi is és aztán bementünk suliba. 120asba voltunk kiírva festésre. Hát lowfaszt se csináltunk szóval a jelenléti aláírása után megfordult a fejünkban a lógás opció. Szandi meg Kira el is mentek. Artick, Dani, Vivi meg én később léptünk. Vivitől elköszöntünk a megállóban, Danitól corvinnál, Artickkal meg kimentünk amargitszigetre. kiültünk egy padra és dumálgattunk mindenről.
Dobott egy tarottot, megtudtam h jó kis jövőm lesz csak okosnak kell lennem. Tegnap Mazu azt mondta: szép, okos és tehetséges vagyok, szal elégedett lehetek... Hát... én egyenlőre csak azt látom, h ez NEM elég. Mind1 is. Hazafele meghívott egy fagyira meg üdítőre, és textil boltba is mentünk. Aztán lesétáltunk a nyugatiba. A metrónál elköszöntünk, ő köki felé és meg a Lehelre mentem.
Mind 2 villamos bent állt szóval egyértelmű volt, h hamarosan indulni fog. Felszálltam. Béketéren arra lettem figyelmes, h csörög a táskám. Elég furcsán néztek rám az emberek mikor az egy szál belű kislány egy hörgő telefont vesz fel (Oz-Detox a csengőhangom). Mazu volt az. Aggódott, h nem írtam vissza előzőleg. Hát igen... akartam válaszolni, de közben beszéltek hozzám és elfelejtettem, h miért is tartom a kezemben a
telefont. Hazajöttem lepakoltam, átöltöztem, felköltöztem a galériára., betelepedtem Kagami elé és most Hyuu-kun kérésére befejezem a "Hát... kicsit bővebben?" kérdésre a választ. Remélem ez majd így megfelel neki.
Péntek: - out of order - elaludtam, és senkire sem vagyok kiváncsi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése