A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Shizu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Shizu. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 28., szombat

× The return of Shizu ×

Nem igazán óhajtom szaporítani a szót, szal a lényegre térek. Kimentem este 8ra a Westendbe Yuhi elé aztán miután nálunk lezuhanyzott és kajált, elindultunk a repülőtérre. Hamar megtaláltuk az A2-es le/fel/be/kiszállót franc se tudja, h mondják neki, életemben először voltam repülőtéren. :'DDD

Apuka, hugi meg Ayumi már ott voltak. Köszöntünk aztán rögtön beálltunk a korláthoz, h premier planban tudjuk megörökíteni az érkezését. Már a légi kísérők és a pilóták is leszálltak, de Shizu még sehol. Aztán negyed óra múlva felbukkant, és volt nagy ölelkezés meg minden. :DDD Csináltam pár képet, de inkább ne csináltam volna, mert rémesek lettek. ˇˇ" Nem baj Yuhi videozott, szal majd megoldjuk. :'DDD

A fénypont akkor is az volt mikor Shizu húga *****-nak szólította Ayumit. o_o""" Yuhival egy percre lefagytunk, mert még sosem hallottunk senkit aki a civil nevén szólította volna Ayut. Tam-tam-tam.~ °3°

A kocsinál még beszélgettünk egy ideig, aztán elköszöntünk a néptől és megkerestük a nekünk jó busz megállóját. Sietnünk kellett mert eldumáltuk az időt, és 3 percünk volt megtalálni. :'D Mivel időközben úgy döntöttünk mégis nálunk alszunk, így megspóroltunk egy órányi utazást. Bemetünk boltba, vettünk pár finomságot aztán hazajöttünk,mutogattam pár cuccot neten Yuhinak, aztán szunyáltunk.~

Igazából... kicsit tartottam a mai naptól. Valszeg ezt is beleszámíthatom abba, h nem volt valami kitűnő a kedvem. Lényegében azért mert úgy éreztem, h nekem nincs ott helyem. Meg sztem ő sem tudott hova rakni engem. Végtére nem ismerem Shizut... vagyis hát de, csak... nem úgy... vagyis... á mind1 sztem így is lehet érteni, h mit akarok mondani. Meg hát mikor legutoljára láttam rá akartam borítani egy asztalt mert annyira felcseszett...
... kellemetlen. ˇˇ"

Szóval én így látom... kicsit kilógok a sorból... amolyan kispados játékosnak érzem magam. (:

2011. június 26., vasárnap

× Nippon Shoxx ×

Igazából rohadtul nem emlékszem, h mik történtek nippon előtt csak nagy vonalakban.Szóval:

Elmentünk kerámiát venni Pipuhoz.Jó drága volt. -.-" Itthon csillapítottuk a pipa hiányunkat és közben Uzuval megbeszéltük, h 11kor tali a Margithíd Bh.-nél.Oké.Elmentünk Tacskó expresszbe vettünk Sasunak sört.
Pénztáros srác: "Csak nem buli lesz?" De. "Ohh mehetek én is?" Hát ha bírod a japán zenét. "Simán.Maximum the hormone?" ISMERI! O.O "Hogy ne ismerném?" O.O
Lestünk nagyokat Sasuval.Oké.Aztán zuhany és séró belővés.Végül 11:20-kor taliztunk Uzuval.

Lesétáltunk a buszhoz, mert már elment az utolsó hév.Hozzánk verődött egy srác, Gergő.Sztem bevolt állva vagy nem tom, mert totál rám volt kattanva.Folyton buzerálta a macska csengőm.SŐT! VÉGIG NYALT A NYAKAMON!!!! WTF??? O.o Sasu majdnem megborította. X'DDD

Odértünk a KékLyuk-hoz az első ember akivel összefutottam Koi volt.Majdnem nem ismert fel.Volt mellette egy szőke csaj.Hát a bemutatkozás vicces volt.

Haru: Szia, Haru vagyok! *200 wattos mosoly*
Chibi: Szia, Chibi.
Haru: *lefagy, 200 wattos mosoly egyből eltűnik az arcáról* ... *Koira néz* ... *vissza Chibire* ... *elmosolyodik* ... Hát akkor mi most mentünk...

Oltott. :'D

Elindultunk a backbe lepakolni és ki jön épp ki? KI? Hát igen... M..Bemegyünk backbe.Összenézünk Sasuval. "ILYEN NINCS BAZZDMEG!" Onnantól kezdve őt nem is láttuk, de igazából nem is akartuk.Tök jól elpartyztunk Hiroval meg a néppel.*-* Néha bent ültünk a backben és az egyik alkalommal besétált a Gergő, pedig azt hittük, ha na itt tuti biztonságban vagyunk, nem talál meg.Aha.Rögtön le is csapodott mellém és buzerálni kezdett.Azt hittem agyon csapom, de eljátszadoztam vele egy labdával.Olyan volt mint egy kutya.Eldobtam és visszahoztaaaa!!!! O.o No comment.
Később bevonultam a mosdóba a "pletyi" szektorhoz, de mikor Shizu feltűnt a színen, Uzunak igencsak vissza kellett fognia, h ne tépjem darabokra. *legkedvesebb mosoly*
Aztán pár percre rá miután jócskán nyakon öntöttem magam hidegvízzel, mert melegem volt hátöm... nos...
M. jelent meg az ajtóban. O_O

// poén rész: M. nem szólt semmit csak mutogatott a népre.
Matsu: Én?
M.: *heseget, mutogat tovább*
Uzu: Én?
M.: *mutogat tovább*
Sasu: ... Én?
M.: Nem. *mutogat tovább*
Haru: *jobbra pillant-balra pillant* Én?
M.: Igen.Gyere ki egy kicsit. //

Olyan feje volt mint aki azt mondja "Gyere ki a hóra szuka legalább 5n várnak baseball ütővel." O_O Hogy őszinte legyek... kicsit partam. O_O Sasu kezébe nyomtam az üveget és kimentem Vele.Beálltam a keritéshez és egy nagy sóhaj után rá néztem... erre a nyakamba borult és elkezdett keservesen sírni én meg csak lestem, h WTF??? O_O

Próbáltam nyugtatni, de ő csak sírt tovább és közölte, h 2x összetörtem a szívét de ő mégis csak engem akar senki mást, h én vagyok a mindene és szüksége van rám stb. Meg, h a tetkót is azért akarja, h örökké vele legyek meg ienek.Aztán kb elkezdett ordítani velem, h hordjam le aminek csak akarom mert megérdemli meg, h velem akar lenni örökre, mert bevallja sok bnője volt előttem egyéjszakás is, de én vagyok az aki kell neki. O_O
És akárhányszor mikor közöltem vele, h ha még1x megmeri tenni velem azt, h dob akkor annak kikúrt szar vége lesz... elkezdett mégjobban sírni és kiabálni, h Nem! Nem! Soha többé! O_O
Mondta, h az fáj neki, nem engedtem be az életembe mire közöltem vele, h Ő lépett ki folyton.
Közölte, h leszarja h elkúrja az életét elmegy akár mekibe is dolgozni, de ő segíteni akar nekem... mert én is sokat segítek neki... és neki erre szüksége van. O_O

Á nem lestem... kicsit sem. O_O Ja igen mindeközben már a földön ücsörögtünk ölelkezve, mert a hülye majom kissé nagyon kikészült.Ja és Uzu ránkdobta Sasu pulcsiját.(Y) Meg idióta poénokkal próbáltam kissé egyberángatni a majmot, monnyuk néha nem tudtam eldönteni, h sír, nevet, vagy mégjobban sír azon, h mekkora faszságot mondtam. :'D Mind1.

Eldöntöttök, h akkor most beszélünk az érintettekkel mint pl Hiroval.Jól van feltápászkodtunk oda csoszogtunk először Uzuhoz.Néz rám, kérdezi mi van mondom béke.Sóhajt egyet és elkezd röhögni, majd lehülyéz minket.Odamásztunk Hirohoz, aki először nem akart szóba állni velünk.Végül mindketten bocsánatot kértünk tőle, mire ő lecseszett minket, h nekünk együtt úgysem fog sikerülni hiába próbáljuk meg újra és ezzel el is ment.

Mondtam M.-nek, h tudtam, h ez lesz, majd lemásztunk a backbe, de Gazette - Filth in the beauty ment, szal kirángattam táncolni. >.<  Elvoltunk egy ideig aztán vissza másztunk backbe, mert nem érezte jól magát és bealudt a vállamon.Később kiszabadítottam magam és partyzgattam még egy keveset, majd Sasu végre megkerült... "EZT???"-tel. -.-"

Már nem volt sok hátra mikor Ji is betalált és közölte, h haggyam a M.-t mert részeg és azt sem tudja mit beszél és miután kijózanodik 3x is meggondolja magát + ha nem keres NS után akkor nem is gondolta komolyan amiket mondott.Mondtam, h jó én nem fogom keresni és rá hagyom.Aztán a kedves Shizuka is megjelent és kérdezte, h mi van.Ji elmondta amit nekem mire Shizu rámnéz és közli, h: "Hát ha tudnád mit csináltunk mi múlt7n..."
Komolyan ott tartottam, h neki esek és szétcincálom millió porszemnyi darabra vagy legalább is ráborítom a kurva asztalt. ^^ De tök higgadtan közöltem, h tudom. ^^ Majd miután eltakarodtak mind a ketten, kiörjöngtem magam egy csöppet a sarokban. ^^

Aztán felkeltettem M.-t, h ideje menni.Sasu előre ment, mert az eredeti terv az volt, h hazakísérem M.-t aztán összefutunk Árpád híd-nál és megyünk hozzánk, de aztán végül az lett belőle, h Yoruék kísérték haza én meg várhattam Sasura egy 3/4 órát. >.<

M. kisérése is vicces volt. X'DDD
Nagyon erősködött, h ő jól van, mire mondtam neki, h jó akkor menj előre EGYEDÜL. Elindul... megy... megy... megy... eldöl jobbra egy ilyen betonfal féleségnek... hirtelen felém fordul és közli, h : "Jól vagyok!" 
Aha, látom. :'D

Meg vmiről nagyon papolt, mire mondtam, h kuss.
M.: nem kuss! >.<
Haru: de kuss! >.<
M.: Haru! >.<
Haru: Igen én Haru vagyok, te meg KUSS!

Ez így leírva annyira nem vicces. :'DDD Lényegtelen.Elvoltunk. :)


Megjegyzés.: Csütörtök van és ezért nem emlékszem, h mi történt NS előtt. xD
Megjegyzés2.: Sasu elondása szerint Gergő gyerek falfehér lett mikor meglátott M.-val.Nem visítottam a röhögéstől.Á úgyan dehogy. x'D