2013. február 5., kedd

× Egy napom... ×

Ugyan úgy ébredtem ahogy elaludtam. Bigyót magamhoz szorítva, magzat pózban. Nem voltak rémálmaim. Valószínűleg ez annak is betudható, h eléggé kimerített a tegnapi nap, főleg az esti bonyodalom. Nehézkesen felöltöztem, mivel nem nagyon akartam elengedni Bigyót. Bepakooltam Kagamit, és elindultam suliba. Csak szakgyakra mentem be, de nagyon hamar megbántam.
Zsuzsi ma nézegette meg az ötleteinket az állatkertre és segített logót választani. Nub indította a sort a predátor/alien féle kertjével, aztán Nyunyó a modern szörnyekkel mint pl. a Yeti vagy Nessi, Viola, Vica a mitológiai lény kertjével, Kira a sárkánykertjével... és én következtem...

Rögtön azzal kezdte, h előbb a lemaradásomat szeretné látni. Azaz a Jásztejt. Meg is mutattam neki. Első mondata: Végre valami osztályozható. Végigrágtuk magunkat a dolgon, és bármennyire is úgy tűnt lehet kapok egy hármast. Nem... 2/3. *mosolyog*
Ezután pedig majdnem elfelejtette szemügyre venni az állatkertemet... először is közölte, h ezeket a logókat most rajzoltam, és nem otthon. Holott mikor Kira mellett volt csak a térképem mini változatát vázoltam fel... de... oké. Ő aztán biztos tudja... (Y)
Mikor közelebbről megvizsgálta az állatkertem lakóit, kitört belőle: "Miért nem lehet egy normális egyszerű állatkertet csinálni? Minek ennyire túlgondolni? Arra is gondolhatnál, h ez belekerül a portfóliódba és nem biztos, h értékelni fogják a poént. Ráadásul arra lesznek kíváncsiak, h egy rendes arculatot képes vagy e megcsinálni.. blablablabla..."
Az utolsó érvvel meg baromira nem értek egyet. Hiszen az alapja ugyan az... csak a téma más. Pff... Annyira nem bírja a képem, h a munkáimat is ezzel sújtja. Kellemes perszóna. Persze a többiekkel nagyon kedves rendes, ezért a többiek nem is értenek velem egyet abban, h velem baromira másképp viselkedik.

De ez még mind semmi. Teljesen leszólta a pecsét logó ötletét mivel az annyira elavult, meg már az esküvői meghívókon is elcsépelt stb stb stb. Kb leszarta, h köze van a lényekhez. Hogy ezeket az elátkozott lényeket egy SZERZŐDÉS köti! És igen is passzol a kerthez, a lényekhez, a történethez, az alaphoz. >.> No comment.

Ment tovább Virág vadasparkján, aztán megtorpant Luca interaktív elméleténél.

"Na jól van. Állj,állj,állj. Most sokan nem fognak szeretni, de nem érdekel. MINDENKI normális állatkertet fog csinálni. Normális létező állatokkal. Túl sok itt a vámpír meg vérfarkas."


...


A hátralévő órákban már csak tettettem az alkotást. Firkáltam pár medúzát, lámát, antilopot, majmot...
Aztán azon tanakodtam, h láma kertet csinálok... ennek a képnek az alapján. Ezt elég hamar el is vetettem, és majom logókkal szórakoztattam magam... aztán átálltam a majmos képekre. És találtam egy olyan aranyosat, aminek hatására eldöntöttem, h MAKI parkom lesz.

Továbbá befizettem az utolsó félévet és leadtam a jelentkezésem a szakmai vizsgára. (Y)

Fél 3kor aki befejezte a dolgát, leléphetett. Én még megvártam mire Kira végigfutott pár képen, aztán összepakoltunk és tettünk egy kitérőt a mosdóba. Amikor kiléptünk a suli kapuján, csak egy pillanatra de megakadt a szemem egy ismerős kabáton, és mentem is volna tovább, de mivel azt hittem káprázik a szemem inkább visszanéztem. És voila egy Gergő. o.o"

Lö jelenet:

Haru: Hát te meg? O.o
Gergő: Hát te mi? ._.
Haru: hogy kerülsz ide? O.o
Gergő: >.>
Haru: o_o
Gergő: Elfelejtetted??? >.>
Kira: *megveregeti a vállam* Nem csalódtam...
Haru: *megsemmisülve és bambán áll* ._."

Na mind1 is... villamosra szálltunk, Corvinnál elköszöntünk Kirától, meglátógattuk a LIDLt aztán hazajöttünk. IMVU nyáladzást tartottam pár percig aztán filmet néztünk.(A békés harcos útja) A film nagyon jó volt, nagyon élveztem. Igazából szívesen megnézném újból. Asszem sikerült elgondolkodtatnia kicsit.

"És mi van ha nem sikerül kijutni az olimpiára?"

Ez... ez egy nagyon jó kérdés.

Sikerült eláztatnom jó pár zsepit, aztán nosztalgiáztunk egy sort (óvodai + ált.sulis történetek powa.)  Végül lassan megnyugodni látszottam, szal útjára engedtem, és nem kínoztam tovább az öcsém. Köszönöm. (:

Yuhi nem volt sehol. 2x hívtam. 1x a kiakasztott-nehezen kapható-lekoptató sráccal beszéltem aki azt mondta majd lesz, és h később beszélünk. Aztán mikor éjfélkor sem volt sehol, bátorkodtam még egy próbát tenni, h akkor most mi van... akkor meg a kissé már lehiggadt-de még mindig nem elégedett sráchoz volt szerencsém, aki arról biztosított, h a holnapi nap estéjének folyamán biztosan beszélni fogunk.

Ebben a hiszemben még jócskán fent maradtam, és bütyköltem. Aztán láttam bejelentkezni... majd később kijelentkezni... 

Kezdek nagyon... elbizonytalanodni...

2013. február 4., hétfő

× Meglepih ×

Sikeresen beértem még Murális előtt a suliba, pont arra az időre, h alá is tudjam firkantani a jelenlétit Zsötin. *büszke* Aztán vártunk... vártunk... vártunk... Pataki sehol.... Zsöti lement megnézni mi a helyzet, aztán közölte, h beteg a gyerek és Pataki nincs bent. *cirip-cirip-cirip* Még jó, h összerendelt minket, h a vizsgával kapcsolatos cuccokat hozza nekünk. (Y) Így hát az történt, h lényegében mindenki fogta magát és lelépett. ^^

Kiráéktól megtudtam, h holnapra kell 3-4 logo verzió az állatkertes projecthez, amiből Zsuzsi segít választani. Az állatkert bármiféle lényt tartalmazhat, a lényeg h 4 csoportra lehessen bontani és azon belül még 2re. Valójában nagyon örültem a feladatnak, és el is öntöttek az ötletek és már-már majdnem vigyorogva ültem a metrón . Nagyon úgy éreztem ki kell magamból beszélnem a dolgot, szóval felhívtam Yuhit, h örömködjek neki. Tudtam, h dolgozik, de csak felveszi a telefont ha hívom. Így is volt, de a beszélgetés végére igencsak lehangolódtam. A hangja... nem is... nem is tudom... mind1, nagyon rossz érzéseim támadtak, de inkább megpróbáltam tovább agyalni a feladaton.  A villamos elindult én meg bambultam kifelé az ablakon, mikor a Dózsán megláttam egy ismerős alakot sétálni. Rögtön fel is pattantam a helyemről és leszálltam, kapálóztam a levegőben integetés gyanánt, de Mazu nem vett észre. Pedig oda is nézett, de ment tovább. Hívtam nem vette fel... kiabálni meg nem akartam utána, szal vártam egy kövi villamost és hazamásztam.

Hangosan terveztem zenét hallgatni, de akkor hazajött apu. Grrr... >.> Na mind1. IMVUztam egy nagyon minimálisat, aztán szépen hozzáláttam az állatkert lakóinak csoportosításához. Az állatkertem lényegében az elátkozott teremtmények otthonaként szolgána majd. Így tehát:

Vámpírok:-Drow, -Varcolaci
Farkasok:-Vérfarkasok, -Worgenek
Angyalok:-Arkok, -Szeráfok
Démonok:-Alakváltoztatók, -Incubus/Sucubus

:lett volna a felállás ^^ Fejben nagyon pöppec kis helyet alakítottam ki nekik, és már megint kezdtem lázba jönni a dologtól, mikor csöngettek. Anyu vette fel (hiszen nem vártam senkit) és közölte, h Mazu az. Néztem nagyokat, h Mazu? O.o Why? O.o Mondtam anyunak, h hát akkor engedje be. Mazu első kérdése: Miért hívtál? .. Hirtelen nagyon nem tudtam miről van szó, de aztán leesett és elmeséltem, h what's up van. Marad van 2 órácskát beszélgetni, majd hazabaktatott.
Én tovább szenvedtem az állatkert logóival, de mivel még csak nevem sem volt hozzá nagyon így neccesen haladtam, és már baromira fel volt cseszve az agyam. Aztán Yuhi bejeltkezett...

Yuhii 3sza 2/2: itthon
Haru/Réparu: ^^
Yuhii 3sza 2/2: látom imvuzol
Haru/Réparu: csak be van kapcsolva
Yuhii 3sza 2/2: nem azért mondtam h imvuzol :) nem onnan látom
Haru/Réparu: értem
Haru/Réparu: hanem h nem írtam rögtön?
Yuhii 3sza 2/2: is, meg nem tartalmasabbat :)
Haru/Réparu: áhh
Haru/Réparu: bocsi, csak agyalok
Yuhii 3sza 2/2: min?
Haru/Réparu: holnapra kell 4 logo terv, de egyenlőre még nevet sem találtam a kertemnek :/
Yuhii 3sza 2/2: :(
Yuhii 3sza 2/2: rájössz te
Haru/Réparu: nem kamozunk? akkor nem kell pötyögnöm
Yuhii 3sza 2/2: most nincs túl sok kedvem hozzá :S
Haru/Réparu: sosincs hozzá kedved...
Haru/Réparu: ha telon beszélünk akkor is fura vagy...
Haru/Réparu: az egész oylan mintha lenne valamia háttérben amiről nem tudhatok...
Yuhii 3sza 2/2: pedig nincs
Haru/Réparu: aha
Yuhii 3sza 2/2: akkor ne higyj nekem...újfent
*pár perc csönd*
Haru/Réparu: ma mazu becsengetett meglepi szerűen...
Yuhii 3sza 2/2: (y)
Yuhii 3sza 2/2: én ink megyek szunyálni
Haru/Réparu: most mi a bajod?
Yuhii 3sza 2/2: semmi...fáradt vagyok
Haru/Réparu: aha
Yuhii 3sza 2/2: már megint nem hiszel nekem
Haru/Réparu: hát jó. ezért vártalak, h beszélgessünk?

Yuhi kijelentkezett... Lö Poof.~

Szerintem nem nehéz elképzelni, h milyen állapotba kerültem... de reménykedtem, h visszajön, h megbeszéljük... Nem jött...

Nem haladtam a munkámmal... és most így pár óra várakozás után úgy döntöttem elteszem magam... talán Bigyó segít elaludni...

2013. február 3., vasárnap

× Hétvége 6. ×

Bigyó.~ <3
Ismét hosszú 7vége állt a rendelkezésünkre. ^^ Ritkán tudom megoldani, h mind a 3 nap együtt legyünk Yuhival, de  azért próbálkozom valamilyen rendszer szerint kialakítani ezeket az ott alvásokat. (:
Negyed 8kor taliztunk központban, aztán Tescoztunk egy sort, majd a hazaúton beszélgettünk mindenféléről. Engem nagyon meghatott az a gondolat foszlány amit megosztott velem, h már pár napja ez jár a fejében.... bár valószínűleg Ő mára már el is felejtette, h mit mondott. Az ilyesmit hamar elfelejtik... vagy nem tudom. (:
Otthon meglepi várt. Egy nagyon nyomi, de mégis szerethető bigyó. *-*
Igazából ez az est hamar eltelt, mintha nem is lett volna.

Másnap délutánra vendégeket vártunk. Név szerint Viktor, Ita és Dani. Igen... még egy Dani... ezek idén sem fogynak el. :'DDD Kártyáztunk, nevettünk. Yuhi és Viktor rendbe tették a a gépet. Yuhi meg sikeresen elkotyogta Viktornak, h jövő7n szerdán meg csütörtökön szabadnapos. Felmerült bennem a "És én miért nem tudok erről? O.o" kérdés, de nem szóltam semmit. Nem emlékszem pontosan meddig maradtak, talán 7ig fél8ig. Mindenesetre mi Yuhival elmásztunk ismét a Tescoba, h pótoljuk az innivalót és némi kaját is szerezzünk. A bejáratnál voltunk mikor megkérdeztem, h nekem miért nem szólt a szabadnapokról, mire egy igen meglepő választ kaptam "Hááát nem is igazán akartam szólni róla..." ami a későbbiekben az "Elfelejtettem naaa..." válasszá avanzsálódott, mivel a "De hiszen mondtam is." mondat nem vált be. -.-" Akkor most melyik? Ennyire nem vagyok érdemes rá, h még ezt sem lehet elmondani nekem, h van két kibaszott szabadnapod a héten??? HIHETETLEN!!! Ezt a párbeszédet baromira nem tudom hova tenni. Nem értem miért titkolta előlem... és persze ennek ellenére NE érezzem magam fenyegetve... (Y) Kinyögött egy bocsánatkérést, de tudom, h nem érezte jogosnak... Nem értem mi járhat ilyenkor a fejében... vagy úgy egyáltalán mit gondol, h ezzel mit ér el... vagy egyáltalán mit akar elérni...
Baromira eltud szomorítani ilyenkor... aztán nem érti, h mi a bajom... :/

Mikor hazaértünk Yuhi még bütykölt a gépen, nem bírja a Win 7et :'D meg a tuner kártya is gondolkodóba ejtette... khm... felidegelte..., de én nem bírtam sokáig, és bedőltem az ágyba. Később ő is csatlakozott hozzám. Szerintem még 1x sem aludtunk ennyire szorosan egymásba ölelkezve. Vagyis úgy értve, h egész éjjel. Reggel ugyan úgy a karjaiba fonódva ébredtem, és baromira jó érzés volt (annak ellenére, h mindenfélét összeálmodtam amitől teljesen kitudok akadni.).

Reggebédeltünk, filmet néztünk (Túl jó nő a csajom), összebújtunk. Ez volt a vasárnapi program, aztán este szépen hazakísért. És sajnos egy újabb hétre búcsút mondtunk. :(

2013. február 1., péntek

× Éhezők Viadala Trilógia ×

Az Éhezők Viadala

(2009 november 26.)

január - hétfő 14. - szerda 16.

Kézhez kaptam Suzanne Collins művét, amiből nem mellesleg film is készült tavaly. Nem is tartott sokáig elolvasni, hiszen alig tudtam letenni. Nagyon szépen fel van építve a kötet. A karakterek szerethetők és garantált a szórakozás. Legalábbis én így gondolom. Nekem nagyon tetszett. Bővebben nem mesélek, akit érdekel az majd úgyis utána néz a dolognak. ^^

Egyesek szerint hajaz a Battle Royale és a Twilight egybegyúrt masszájára, de szerintem büntetés bármit is egy mondatban említeni a Twilighttal.

Futótűz

(2010 november 23.)

január - péntek 18. - péntek 25.

Ez a kötet tartogat meglepetéseket. Bár az eleje lényegében csak a győztesek körútjáról szól, a végére beindul a történet. A legtöbbek számára a második kötet annyira már nem élvezetes mint az első. Nekem még mindig tetszik, szóval én nem adom fel. Az írónő igazán kihozott a sodromból a kötet utolsó mondatával... de csak azért mert még nincs kéznél a 3. egyben befejező kötet, és arra vasárnapig várnom kell. XD Már alig várom!!! *-*

A kiválasztott

(2011)

január - hétfő 28. - február - péntek 1.

Ime itt a 3. kötet és... vége. Ennyi volt gyerekek. A trilógia befejez része ahol minden szál elvarrásra kerül. Számomra izgalmas volt, bár azért, h őszinte legyek  helyenként valóban nagyon eluntam a dolgot, de ennek ellenére mégiscsak a végére értem. Túlzottan nem lepett meg a vége... DE ...khm...

MIÉRT PRIMET? MIÉRT? MIÉRT KELLETT???

Ennyi a személyes hozzáfűzni valóm.

Na meg még az, h egyszerűen megrökönyödtem az anyuka viselkedésén. Szerinten felháborító. Komolyan. Ez nem anya. Pffffff.... *kidühöngi magát*
Továbbá... nem értem miért kell lázongani amiatt, h -figyelem, egyeseknek spoiler veszély- Peeta lett a befutó. Miért baj? 
Oké... aláírom Peeta hamarabb szorul védelemre mint Katniss. Sütésen és rajzoláson kívül máshoz nagyon nem ért, DE jó a beszélőkéje és hat az emberekre. Ráadásul... óóóóó lowfasz bele... Ő egy művész. Egy tehetséges művész. És a művészekkel nincs "semmi" baj. 
Ezzel szemben mit mondhatunk el Galeről? 
Hmmm... ezer éve jóban vannak Katnissel. Legjobb barátok. Tetszik neki a lány, de kb csak akkor kap észbe, h tenni kéne valamit amikor már más is kiszúrta magának. Nem lép semmit, ha mégis azt meg későn, és még utána sem tudja mit kéne tennie... esetleg... Éééééés a legszebb, h végül még csak le se szarja, h mi van a csajjal az ország másik oldalán, aki elvileg a legjobb barátja volt éveken keresztül. Nagyszerű. *tapsvihar*
Hát erről ennyit.

Hogy valami keserédes dolgot tegyek a végére: azt a hírt kaptam, h idén novemberben kijön a Futótűz film verziója. Nagyon várom, de nagyon félek is tőle. A második kötet nagyon összetett és szorosan kötődik a 3.hoz. Ezért NAGYON könnyű elbaszni. ._. Természetesen nem várható el, h minden benne legyen, változásokra és hiányokra számítok, ez nem kétséges.

Nagyon szépen köszönöm Ildinek, h kölcsönadta a köteteket, remek szórakozást nyújtottak, ha csak kevés időre is. ^^ <3

2013. január 31., csütörtök

× Uzus nap ×

Gyűrű *-*
Október óta végre sikerült összehoznunk egy talit. :'D Meg is ünnepeltük az Éhezők viadalával, amit szerény személyem már ötödjére lát, de ennek ellenére csöppet sem bánom, mert szeressem. ^^ Uzu a szokásos otthonkámmal várt, mellé borsólevessel ami nagyon finom volt!!! *-*
És kaptam meglepit is >.< A karácsonyi ajándékomat.~ >.< Szégyen szemre én nem vettem semmit neki, de igazából tavaly senki sem számíthatott tőlem ajándékra. ˇˇ
*sóhaj*
Beszámoltunk egymásnak az elmúlt hónapok eseményeiről, hülyéskedtünk, röhögcséltünk. ^^ Nagyon jó délután volt, nagyon jól éreztem magam. ^^ Várom a kövit. :3

<3 :3

2013. január 18., péntek

× Adácsi látogatás ×

Ez a hétvége Adácsé. ^^ Yuhi meghívott a nagyijához hétvégére én meg boldogan elfogadtam a meghívást. A vonatunk este 7kor indult a Keletiből, szóval miután találkoztunk központban és sikeresen megérkeztünk hozzájuk, és összepakoltunk el is indultunk a Keletibe. Yuhi jegyet váltott, aztán gyors körutat tettünk üdítőért meg kajáért. ^^ A vonatot sikeresen elértük és kényelembe helyeztük magunkat a másfél órás útra. Lényegében végig olvastunk. :D Yuhi végre kézhez kapta az Éhezők Viadálánal első kötetét én meg belevetettem magam a 2. kötet rejtelmeibe.

Adácson a peronon az apuja várt minket. Nem teljesen volt magánál, de ez nem téma. Miután elköszöntünk tőle, elindultunk a nagyijához. Közbe vezetett a faluban. Tiszta aranyos hely. :DDD
Nagyija hangosan üdvözölt minket, ahogy csak egy nagyi tud. Betessékelt minket és rögtön mindent az asztalra akart pakolni, h EGYÜNK. ,
Elrágcsáltunk néhány pogit, beszélgettünk. Ismertették a másnapi programot, aztán szépen elvonultunk.~
Végre kettesben. <3 Szeretlek Kicsim <3 :$

Másnap reggel korán keltünk, mert 8ra bevonultunk az egy utcányira lévő templomba, a reggeli misére. Kis katolikus templom, furcsa szokásokkal. O.o Például nem is tudtam, h az imákat ők éneklik, nem szavalják. :O Na mind1, okosabb lettem. ^^
Alig tartott fél órán keresztül az egész, aztán mindenki kivonult és hazasétált a ropogós havas utcákon.
Az ebédet félig én csináltam (krumpli püré, kemény vagyok XD) besegítettem a konyhában a minimális tudásommal. :'D
Aztán megnéztem Yuhival is az Éhezők Viadalát, ha már ennyire aktuális a dolog. ^^

Délután 3 körül indult vissza Pestre a vonatunk (átszállással). Amíg a vonatra vártunk kiélveztem a ropogós havat a lábam alatt. Körbeugráltam minden érintetlen részt, már-már majdnem meghemperegtem benne, de azért nem vadultam. :DDD Baromi jó volt. :3



Lehet maradnunk kellett volna még egy napot. Én nagyon jól éreztem magam. Nem zargatott senki, nem volt net, csak mi ketten. <3 Rég volt ennyire jó hétvégénk. Remélem még lesz ilyen. Én nagyon örülnék neki. ^^

2013. január 15., kedd

× A gyáva ×

Rettentően kiábrándultam magamból. A cselekedeteim egyáltalán nem tükrözik azt aki valamikor voltam. Vesztésre állok magammal szemben, és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak.

Gyáva vagyok.

2013. január 7., hétfő

× Értelem ×

Csak egy hétfői Zsöti óra, amikor már nem tudjuk mit csináljunk. Kreatívkodás alsó foka.
Kira megírta a végrendeletét is az utolsó 2 órában. 
Thank You SZINAPSZIS.

Ujjak tulajdonosai:
Vica, Haru,Vivi, Kira 

Ezt a 4 órás remeket követte egy lyukas Murális és végül egy megtartott Vállalkozás. Természetesen én riasztottam az embereket még a nap elején, h ma dolgozat várható a 4-5-6 tételből, hiszen utoljára még ezt tervezte a Jenny. Kivételes pillanatok egyike amikor tényleg odafigyeltem. A hír úgy terjedt mint a futótűz és naná, h én voltam lebaszva, h mégis honnan tudom és mér nem szóltam, meg h mekkora hülyeség stb.

"Ki lehetett volna írni csoportba *nyávogós akcentus*"
...
*szemforgat*

Mert mintha ti szólnátok bármikor is...
Whatever...

Végül ÍRTUNK, de h nekem se legyen igazam a többiek nagy örömére. Csak azok írtak akiknek nem volt jegyük, és nem is abból amiből puskám volt. (:
*cirip-cirip-cirip*
De Dani megmentette a seggem.
Köszönöm Nyunyóóóóóó.~ <3

2013. január 3., csütörtök

× Hajnali bolyongás ×

Az új évet meglepikkel kezdem. Mint például, h hajnali fél 3kor kimegyek a jó meleg szobácskámból, mert nem hagyom megfagyni azt az embert aki miatt előzőleg kibőgtem a szemem, mert baromira nem értünk egyet valamiben. 
Miért tettem? Nem tudom... valszeg azért mert nem hagyom még 1x megismétlődni a történelmet? :'D 
Asszem megint beteg leszek emiatt a sétafikálás miatt.
Bahh... ˇˇ"""