Ma korán keltem és elcaplattam a dokimhoz.Furcsálva nézett rám, h mit keresek megint nála.Elmondtam mit szeretnék és mondta, h holnapra valszeg megtudja szerezni a beutalókat.Miután hazaértem visszadöltem az ágyba és aludtam 1ig.Teljesen antiszocilális lettem.Zavart minden zaj, egyedül akartam lenni egy csendes helyen.
Később délután Sasu átjött és befestettem a haját.Amig nálunk tengődött megint felkúrta az agyam a kavarás gondolata, meg az egész helyzet és olyan mérhetetlenl dühős lettem, h abban a pillanatban ölni tudtam volna megbánás nélkül.Tőrtem, zúztam, tiportam, romboltam volna teljes erőbedobással és haraggal.
Nem csodálom, h Sasu megtartotta a tisztes távot...
Miután picit... extra picit lenyugodtam... írtam Neki.
Pár órán belül válaszolt... de továbbra is hazugsággal vádolt.
Fáj.Fáj mert tudja, h nem hazudnék neki, mégis ezt állítja.
Írtam Neki... de... semmi válasz.
Tépődik és felszakad a seb... megint.
Azt kívánom bárcsak ne keverték volna el a leleteket... leszarnám, h alig élek már, de legalább nem haragudna rám... és nem vádolna.
Túl vagyok egy sor keserves síráson, egy pánikrohamon, üresnek érzem magam, csak ülök és hallgatom a szívverésem ritmusát...
Elfogott egy érzés ami már 5 éve nem kerített hatalmába... a Halál.A legtöbben nem tudják mien érzés is ez pontosan.Megint átfutott az agyamon a gondolat... Hitomi talán kegyes lenne és még 1x nem mentene meg.
Csak megint ott van az a rohadt... "Ne okozz csalódást azoknak akik szeretnek" ...átkozott bűntudat.
...
Felnéztem a mai dátumra. Péntek 13. Remek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése