Nos... mivel céltalanul tengődöm a nagy világban, rengetek időm van a gondolkodásra. (Nem mintha amúgy nem töltöttem volna ezzel az időm nagy részét.) Valszeg sokan irigyelnek, mivel van akinek még csak erre sincs elég ideje. Szóval... megint itt vagyok hajnalok hajnalán és a gondolataim nem hagynak aludni. A mai téma ismét... az ember. *cirip-cirip-cirip* Hát akkor el is kezdem a kiselőadásom.
Azzal indítanék, h szerintem maga az emberi test egy edény... egy doboz ha úgy jobban tetszik. Ebben a dobozban sok minden megtalálható. Szív, agy, vese... na meg persze tüdő és máj, meg emellett ott vannak az érzelmek is. Azonban nem sokan beszélnek a lélekről. Szerintem a lélek a test irányítója, bár inkább rabnak tűnik mint vendégnek. Magát a lelket áttetsző, fehér vagy akár kék lángnak tudom leginkább elképzelni (de az is lehet, h hangulat függő) amit csak a halál szabadíthat fel. Hmmm...
*eltűnődik egy ideig a dolgon, majd eszébe jut, h épp blogot ír*
Khm... na ezért szokott órákig tartani mire megírok egy nyamvadt postot... No de.!
Valószínűleg nem csak velem fordult már elő az, h azon kapom magam, h azon gondolkodom, h h működik a test. Hogy látok, hogy érzek, hogy mozgok.
Pl.: "Jé van kezem, és jé tudom mozgatni." "Azta látom a másik embert, és ő lát engem. Vajon ő milyennek lát?" meg ehhez hasonlók. Tudom elég ostoba példák, de lényeget valszeg mindenki érti.
Vagy az, h azt érzem, h nem én látok, hanem vki kinéz belőlem. Furcsa dolgok ezek. Na mind1. Lapozzunk.
Az emberek nagyon keveset várnak el egymástól... legalábbis ezt mondják. Nem vágynak másra mint megértésre, elfogadásra és a nagy kedvencre... az ŐSZINTESÉGRE. Tehát arra, h mindenképp azt mondják nekik amit hallani akarnak.
Nagyon mulatságos dolog ám ez az őszinteség. Mindenki elvárja, de ha megkapja akkor nagy eséllyel megsértődik. Mert hát kíváncsi vagyok a véleményedre, de ha nem tetszik akkor bizony mekkora bunkó állat vagy, h kimondod amit gondolsz és nem nyalsz tövig.
Mert hát nem mondod a nagynénédnek, h borzalmas a kalapja vagy, h nem kéne már sminkelnie magát mert csak ront a helyzeten hanem mosolyogsz, meg dicséred és reménykedsz, h nem akarja majd a vakolt fejét a tiedhez dörgölni. Ugyan így nem mondsz le egy találkozót mindig a valós okkal. Az ember könnyebben megbócsátja/elnézi, h azért nem találkoztál vele mert rosszul érzed magad vagy mert a családi banzájon veszel részt mintha megmondod, h figy bocsi xy szerzett jegyet valamire amire nagyon régóta vártál és inkább azt választod. Hiába mondod azt, h "Hát ez nem igaz, nekem meg lehet mondani az igazat, nem sértődöm meg." Mert igenis megsértődsz, mert kevesebbnek érzed magad. PONT.
Tehát minden ember reménytelen hazudozó. Most aztán lehet felháborodni, de ha egyszer ez az igazság. Imádom mikor némelyek azt mondják ők nem hazudnak. Ha az emberek nem hazudnának, senki sem állna szóba senkivel és a világon csak bunkó emberek élnének. Így is csak bunkó emberek élnek, de egyesek (mint jó magam, nem tagadom) cukormázba hemperegve hazudnak a cuki kis pofitokba ugyan úgy ahogy ti az övékbe amikor szükségét érzitek. ^^ (Tudjátok... kegyes hazugság. *kacsint*)
Két bekezdéssel fentebbi prédikációmhoz pedig példának okáért itt van a legutóbbi találkozom:
Barátnőmmel találkoztam volna szombaton. Nagyon ráfanoltunk a hétvégi találkozóra amit még a hét elején lepacsiztunk, de a hét közepén BUMM jött a kihagyhatatlan meglepetés ajánlat... a Nickelback koncert, ami ugyan pénteken lett volna, de egyértelműen nem tudtam volna felkelni a szombat reggeli 3/4 9es találkozóra. Azon gondolkodtam, h mit mondjak a leányzónak miért nem tudok vele találkozni. Végül úgy döntöttem őszinte leszek vele és megmondom, h mi a helyzet. Gondoltam, h nem fog jól esni, h lemondom, de csak megérti. Ő is lemondta volna hasonló helyzetben mivel ő is kapcsolatban él - és ha a párod váratlanul a képedbe nyom 2 jegyet amire szerettél volna eljutni valszeg habozás nélkül azt választanád - szóval így gondolkodtam én. Eredmény? Természetesen sértődés.
Asszem ezennel el is érkeztünk az emberi kapcsolatokhoz. Furcsa, bonyolult, erős, gyenge, alkalmi dolgok ezek. Nincs olyan, h tökéletes. Aki azt mondja, h az ő kapcsolata tökéletes... az valószínűleg sorozatgyilkos. Nah jó nem... örülök, ha valakinek összejön. ^^ *cirip-cirip-cirip* Náh... azért nem mindig... csak amikor jó kedvem van. :D
Nem vagyok teljesen bizton abban, h egyetlen egy embertől megkaphatsz MINDENT. Mivel az ember nem úgy van kitalálva, h mindenben jó legyen. Mégis mindenki azt az egyet keresi aki mindenben megfelel. (A tökéletlen tökélyt.) Mert ha valamiben megfelelsz nem azt jelenti, h tökéletes vagy, csak azt, h megfelelően el tudod végezni a rád osztott "szerepet". Onnantól már csak rajtad múlik, h beéred e annyival.
Azt hiszem kezdem megérteni miért csalják egymást az emberek, de ettől ez még egy nagyon undorító szokás. Miért nem tudják megbeszélni a hiányosságokat és javítani rajtuk, ahelyett, h még jobban tönkretennék? Mert az, h valaki illuminált állapotba kerül, nem jogosítja fel ilyen tettekre. Az nem lehet kifogás. Ha részegen sexet akarsz akkor mássz a párodra... mert nagy eséllyel egy idegen nem fogja feltakarítani a hányásod és nem fog vigyázni rád. Ha meg ezt a párod sem teszi meg... akkor az szar ügy.
Sokszor gondolkodtam el a lehetséges okokon, és talán találtam is rájuk magyarázatot, de ettől függetlenül ezek mind fájó dolgok maradnak. Bármilyen körítéssel is tálaljuk, a gyomor nem fogja bent tartani.
Az emberek hajlamosak a felejtésre. Főleg a jó dolgokat felejtik el, és azt nagyon hamar. Amikor ellepi a méreg köd az agyat, és a szív megtelik elfojtott bánattal és haraggal. Nincs az az ember aki azt nézze milyen jó volt x idővel azelőtt. Érdekes módon abban a pillanatban mindenkinek sikerül a jelenben élnie, de csak abban a pillanatban. Aztán szépen elönti az egész lényt a múlt néha talán még a nem létező jövő is.
Néha annyira tudom irigyelni azokat az embereket akik "Mi van ha..." "Mi lett volna ha..." "De..." "Nem lehet..." "Mi lesz ha..." "Számít..." "Fontos..." kifejezések/kérdések nélkül képesek élni.
Az ember szeret birtokolni, nem csak tárgyakat, területeket, de embereket is. Ezt sokszor magamon tapasztalom (nem teljesen elmebeteg módon, csak szolidan, visszafogottan, morgolódva :'D). Őszintén szólva ez egy rettenetes érzés, mert ez senkinek sem áll jogában embertársát kvázi alattvalónak titulálni. (Mellőzzük a fétisisztákat akik erre gerjednek. (: ) Szerintem a leggyakoribb a "Ha nem lehet az enyém, akkor másé sem" érzés, ami szörnyű következményeket képes maga után vonni. Mindenkiben másképp fejlődik ki, van akinél csak gondolatokban, és képes túltenni magát rajta, de sajnos vannak olyanok is akik nem tudnak túllépni és tettekben is megvalósítják.
Az emberek szörnyetegek. (:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése