Bemásztam a suliba, idegen volt az egész... nem csoda, már 3 hete nem voltam bent.
Első órám elmaradt és én teljesen megzakkantam, de nagyon brutálisan.Elvesztettem a kontrolt önmagam felett.Olyan voltam mint aki épp most szabadult a diliházból.Láttam Ichi arcáról lesorvadni a mosolyt és szinte félelem ült ki helyette látva, h ennyire tönkre tudom tenni magam.
Második óra Ofő volt... és az osztálykirándulásról volt szó mire szóltam a tnőnek, h hát elnézést én nem voltam itt és most hallok erről először.
Erre tnő: 'Hát talán bekéne járni az iskolába...' az osztály röhögött... nálam elszakadt a cérna... kiborultam... nem kaptam levegőt... elkezdtem sírni...
Félhangosan megjegeztem, h most ez mi?Semmit sem tud a kibaszott életemről!
Erre tnő: 'Hát azért nem kell így túlreagálni'
Sírva rohantam ki óráról és bezárkoztam a mosdó 1ik wc-jébe...
Ichi jött utánam... kérte, h nyissam ki az ajtót... oké... kinyítottam... remegtem... kegyetlenül remegtem és zokogtam... lassan elkezdett felemészteni Hitomi.. és kb kilöktem Ichit mellőlem és magamrazártam újra az ajtót és elkezdtem ütni a csempét... és zokogva kérleltem Hitomit, h haggya abba...
Nem tom Ichi mit hihetet abban a pillanatban az ajtó másik oldalán... aztán végül újra kinyítottam... még mindig remegtem... de legalább már Ichi is látta, h a DSZ számomra nem egy kitalált, haragnak nevet adó izé, hanem egy brutálisan valós dolog.
"We are all mad here"
Matek óra... mondanom sem kell egyik percről a másikra kikészültem, eszembe jutott M. onnantól kezdve minden megszünt létezni.Eszembe jutott az egész mizéria, h én (elvileg) kizártam az életemből azzal, h nem mondtam el neki a gondjaimat.Holott olyanokat is megtudott rólam amiket még a szüleimnek sem mondtam el mert nem akartam, h aggódjanak.Nem szeretem ha aggódnak miattam.
Mert Ő mindent nyíltan elmondott az életéről meg a múltjáról.
Hmm... lehet nekem is úgy kellett volna kezdenem az egészet, h:
Hayo!Haru vagyok 19 éves.Általános suliban 3 év alatt tönkre tettek csak azért mert nem voltam olyan mint ők, emiatt kialakult nálam a DSZ amivel eltudom viselni az életet.Iszonyodom a pókoktól.17 évesen megerőszakolt a 20 éves pasim.Rá 2 évre a legjobb barátom tett tönkre lelkileg.Azóta eldöntöttem,h egy faszkalap köcsög leszek és csak magammal törödöm... Leszel az akit átbaszhatok?
Igazán nagyszerű bemutatkozás lett volna.
*sóhajt*
Nem... nem gondolom így.Már az első pillanattól kezdve éreztem, h Őt nem tudom és nem is akarom átverni.Nem akartam kizárni az életemből... örültem,h a része.A sérelmeim ellenére Ő került hozzám a legközelebb, amin még én is meglepődtem.Nem akartam megbántani... nagyon fontos lett nekem.Most is az!Hihetetlenül!Nem akartam leterhelni a gondjaimmal... megvoltak a sajátjai.Tudtam, h elfoglalt, h tanul és h ez fontos neki akkor meg minek zaklattam volna?Attól mert a barátnője vagyok, nem kell folyton a nyakán lógnom és minden problémámat a nyakába zúdítanom, nem felelős az én gondjaimért.
Ő meg közli, h nem hajlandó gondolkodni a dolgon,mert az túl ésszerű lenne és elege van a jófiú szerepéből, mert már sokat szívott emiatt.De egyeltalán nem gáz, h Ő pont az ésszerű dolgokat szereti...á dehogy... ezért inkább szívjunk mindketten, mert egy megoldható próbléma elől csettintésre elmenekült.Csúnya szó... és nem is akarom ezt használni, de tényleg nem értem...
Nem tudom mit hihetett, h milyen gondjaim vannak, de egy sem kapcsolódott hozzá és egyszer sem fordult meg a fejemben az a gondolat, hogy nem Ő kell nekem...
Fogalmam sincs ki tömi hülyeségekkel a fejét, de jó lenne leállni és nem mégjobban tönkrebaszni az amúgy is kusza agytekervényeit...
19 éve játszom a szerepem szüntelenül, nem tudom akad e olyan ember aki tényleg ismer.Még Sztracsinak is tudok újat mondani.Megakarok felelni... mindenkinek.Képtelenség.Nem vagyok elég jó senkinek, valszeg ezért hagynak el olyan sokan, még akkor is ha megeskűdnek rá, hogy nem fognak.
*sóhajt*
Mikor ezután a nehéz nap után végre hazaértem, megkajáltam és bedöltem aludni.Viszont a du. pihi után olyan érzéssel keltem, h a szívem egy tükör amit összetörtek apró darabokra és egyenként tépik ki a szilánkokat a helyükről... konkrét fizikai fájdalmat éreztem.
" Te ellöksz mindig újra,mikor már tényleg közel kerültem hozzád, kérlek, ne félj! "
(én nem félek... rettegek.rettegek attól, h utána megbántanak.)
Ennyi voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése