2011. április 30., szombat

× Ballagás / NG ×

Ballagás

Korán keltem, h mindennel időben elkészüljek.Délben jöttek a vendégek, Dénes, Lenke és Gábriel.Negyed 5re kellett bemennem a suliba az előkészületek, minden egyéb miatt, szal felkapkodtam magamra a ruháimat és szó szerint bebotorkáltam a suliba.Rémes az a cipő, nem tudok járni benne. -.-"

A terem nagyon szépen volt feldiszítve, sokkal igényesebben tolták mint mi a tavalyiaknak. :'D
Száz felé állt a fejem de szerencsére még mielőtt elkezdődött volna az egész, sikerült taliznom pár percre Hoshival, Kisuval meg M.-val (mert kő-papír-olló meccset nyert Jiro ellen. :'D) *-*

Elindultunk.Anyuék pont az utolsó pillanatban nyomtak a kezembe 3 csokrot.Vicces volt végig vonulni a sulin úgy, h majd leszakad a kezem, közben fogjam az előttem lévő vállát, a cipő nyomta a lábam, a ruha meg vmi borzalmasan állt rajtam. X'D Mindenki fotózgatott össze-vissza csak úgy kattogtak a gépek.
Dénes nem 1x oda szólt, h mosolyogjak.Hát basszus nekem nem megy a mosolygás ilyenkor, csak arra tudtam gondolni, h legyen már vége vagy legalábbis üljünk már le.
Mikor végre kijutottunk az udvarra mindenki hálát adott a levegőért.
Leültünk.Pár pillanaton belül Jiro jelent meg mellettem és tőle is kaptam egy szép csokrot.~ *-*

Ha jól emlékszem az igazgató beszéde közben kidurrant Sasu lufija, nos... nem sokára az enyém is követte X'D De az volt a vicces, h csak amiénk durrant ki, szal mi a lufieregetéskor sajátos módon csápoltunk és sikítottunk. XD
Később az osztály előtt összegyűlt a kis csapat: M., Jiro, Sasu, Kisu, Hoshi, Shou, Deita :és elvoltunk egy darabig. :) Aztán M. és Jiro hazakisértek engem meg Kisut, aki átjött átvedleni a későbbi NGhez.

Nyolckor... na jó... nyolc után pár perccel *szemforgat* taliztunk a DunaPláza metró bejáratánál M.-val meg Sasuval, és elindultunk NG-re.A metrón való utazás vicces volt, mert Sasuval külön utaztunk a fiúktól (1 ajtónyira), h egymástól kapjunk agyfaszt, mert érettségi téma meg ienek.Aztán... azon filóztunk, h mi lenne ha néha feléjük kacsintgatnánk hiszen az utasok úgysem tudják, h együtt vagyunk és vártuk a reakciókat. :'D

Nos mint utóbb kiderült, Kisuke mesélte, h mellettük állt 2 fazon akik azt hitték, h nekik integetünk meg stb. és ott örültek a fejüknek X'DDD Kisuék meg azon szakadtak, h ezek mekkora gyökerek. X'DDD A pláné az, h Sasuval észre sem vettük a fickókat, egyeltalán nem érzékeltük a jelenlétüket. X'DDD

NG.

Fél 9kor taliztunk Meguval, Kingával és Chibivel Népligetnél.M. előre ment velük, én lemaradtam Sasuékkal és elmarhultunk csöppet.Később a Diesel előtt leültünk lépcsőre, de én kezdem picit rosszul érezni magam ezért odébb vonultam Sasuval, majd mikor összeszedtem magam elmentünk innivalóért, de nem találtunk semmit ezért visszamásztunk a Dieselhez.Már sor volt a bejárat előtt.Beálltunk, majd megállapítottuk, h még ne menjünk be, nézünk vmi innivaló után bent úgyis minden drága.Így tettünk még egy kört és körül néztünk.
Közben találkoztunk pár ismerős arccal is.Újfent nem találtunk semmit ezért visszavánszorogtunk.

Miután leadtuk a cuccokat, Sasu első dolga volt lecserélni Minamit a mosdóban, aztán bementünk a tánctérre, de nem adtak semmit jót.Egyszer csak észrevettem Kingát és felfigyeltem a számra, na mondom oké csatlakozom hozzá. :'DDD Eltáncikáltunk egy ideig aztán csatlakoztunk a kinti néphez.
Még egy jó ideig elvoltam a népekkel, jóléreztem magam aztán hirtelen vmi megtört.Elkezdtem remegni, a zaj egyre hangosabb lett, de próbáltam leplezni.Odaszóltam Sasunak, h baj van... kimentünk a mosdóba vízet ittam, picit jobban lettem, de amint visszaértünk és visszakucorogtam M.-hoz... megint rámtört.Először az jutott eszembe, h basszus nincs nálam a gyógyszerem, aztán meg az, h múlthéten vettem be az utolsót.Like.
Asszem Kazuya kérdezte, h jól vagyok e, és ki mennék e a levegőre, aztán M. enyhén illuminált állapotban :'D kikísért.
Csend volt... legalábbis nem volt akkora hangzavar mint bent és jobban is lettem.Igaz fáztam picit, de amikor megölelt pont leszartam.Tök aranyos volt még úgy is, h alig állt a lábán. :'D

Később megint tök jól elpartyzgattam a néppel és minden rendben volt.Legalábbis azt hittem addig a  percig amig Megu és Chibi társaságában táncikáltam a Nyan Cat-re és oldalra nem néztem.
Épp egy piros hajú, fehér inges srácot cipeltek ki... egy pillanatra megállt bennem az ütő.
MAZU!O_O
Megragadtam Megu karját, aki hirtelen nem értette mi a bajom, de jött utánam.Kimentünk, de már rengetegen voltak körülöttük.Oda somfordáltam és tényleg, tök higgadtan sírásra álló hang nélkül megkérdeztem, h mi történt, mire vmi srác hátrahúzott, h ne menjek oda.Mondom bocs, de a barátom aki ott fekszik szal engedj.Azonnal el is engedett, és mondta, h jah akkor persze menjek oda, szal oda tudtam menni, mire Ji ugrott kb a torkomnak, h menjek be mert, h majd ők vigyáznak M.-ra.

Abban a pillanatban ment fel a pumpa bennem olyan szinten, h ölni tudtam volna, szal jobbnak láttam nem mondani erre semmit, és bevonulni a klubba.Daniék értelmetlenül figyelték ahogy majd szétverek vmit, mikor a hátam mögül Hiro jött a nevemet kiabálva, meg h a M. rosszul van.Mondtam neki, h tudom, és h kivitték, mire kérdezte, h akkor miért nem vagyok kint.Mondtam neki, h Ji nem engedett mire csak nagyokat lesett, h MI VAN??? és, h na majd ő kivisz M.-hez, de olyan szinten rámtört megint a rosszullét, h előbb inkább engem szedett össze a mosdóban, majd kiment megnézni nekem, h mi van M.-val.

Később én is kimerészkedtem, M. már jobban volt... szerencsére... fellélegeztem egy pillanatra, de amikor a látóterembe és a közelembe került Ji rohadt ideges lettem megint, és közöltem vele, h ne merészeljen még1x elküldeni M. közeléből, mert ehez nincs joga.
Mire közölte velem, h nem tudok semmit, h nem tudom az okot meg, h hisztiztem volna és, h ő nem mondja el, h mi volt stb.
Nem tudtam eldönteni, h akkor ott helyben temessem vagy csak bőgjem el magam.Hát a bőgést választottam Hiro vállán miután Ji elment és M.-t is bevitték.Hiro is alig bírt lenyugtatni, mert legszívesebben törtem-zúztam volna és bármennyire kérleltem, h engedjen el ő nem engedett az ölelése szorításából.Pár perccel később Megu és Chibi jelentek meg.Mondták, h M. rendben van, jól van, meg minden, de ők lépnek mert elment az egésztől a kedvük.
Megnyugodtam.

A party további részét Cápival töltöttem, majd később csatlakoztam a kanapén szundító M.-hez.Félálomban voltam mikor hallottam, h Zetsu szemcerkát próbál szerezni a csajoktól, h kipingálja M. arcát.Jobbik esetben még én is jót nevettem volna a dolgon, de így, h nem kis ideg gyűlt össze bennem feltápászkodtam és közöltem, h ha hozzá mer érni M.-hoz akkor letöröm a karját és feldugom neki.

Party után M. taxival ment haza. :/ Kisu meg Sasu pedig nálam aludtak.

2011. április 27., szerda

× Felvételi ×

A regelem igazán baljósan indult.Mikor Sasuval kikecmeregtünk az ágyból, h suliba induljunk, észrevettem, h nincs nadrágom amit felvehetnék.Mind a világos mind a fekete a szennyesben volt.Nagyszerű.És még a mai nap volt a SZÁMALK felvételi is.Like.Szóval úgy döntöttünk nem megyünk suliba én meg gyorsan bepakoltam egy rend mosást a gépbe, h legyen mit felvennem a délután folyamán.

Fél 3 körül találkoztam Sztracsival a Battyn, de előtte még beugrottam anyuhoz az alkalmassági igazolásomért és így is hamarabb ott voltam ami maga a csoda. :'DDD
Először elmásztunk az MKE-hez, h Sztracsi visszakapja a mappáját.Evileg 3-tól lehetett elvinni a cuccokat, gyakorlatilag meg 4 előtt 10 perccel szabadultunk, mert még nem fejezték be a mappák átnézését. -.-" Így jóformán 10 percünk volt átérni a SZÁMALK-ba a felvételire.Nagyon idegesek voltunk.20 perces késéssel be is estünk, de mint kiderült nem volt baj.Csak 5n voltunk. O.o

Csendéletett kellett rajzolnunk 2 órán keresztül.Utálom!Sztracsi ott hisztizett mellettem, h jaj ez neki nem megy és, h mien szar aztán később a beszélgetésen meg kiderült, a helyben rajza jobban tetszik a tanároknak mint a hozott rajzai.Ennyit erről.
Sztracsi után én voltam a soros beszélgetésben és egyben az utolsó.Odaadtam a portfolióm meg a helyben rajzom.Elkezdődött.Konkrétan az egyik bíra a földbe zúzta a mangát úgy ahogy az megvan írva a nagy könyvben.Közölte, h ez már egy kifutó dolog, h már annyi van belőle, h szinte senkit sem érdekel, h nem érek vele sokat, h ez már annyira sablon és, h már nagyon sok iet látott.Kicsit sem húzott fel... á dehogy, de csak mosolyogtam és közöltem, h "É-értem..." -.-"
A másik bíra rendes volt.Mondta, h ő nem ért ehez, mmint a mangához, de látja, h fejlődő képes vagyok és, h jó a grafikám és a színezés.Viszont a helyben rajzom enyhén szólva nem lett a legjobb.A másik ezt is a földbe döngölte.Túl sok az éles vonal ami keretet ad és nem tud belefújni.Öhm... hát basszus bocs tényleg.Utoljára 5.-ben rajzoltam studiót.
Elég letörten jöttem ki az enyhén hyper Sztracsihoz.Kérdezte, h mi volt.Elmondtam neki és csak lesett, h.... MI VAN???

Szal igen elég szar napom volt.Aztán itthon meg apámmal veszekedtem, h én mien hülye vagyok és, h nem csak mangát kellett volna vinnem.Öhm... nem csak azt vittem, de sebaj.Mellesleg kb leszarták.Az az undor a bíra fején... hú... baszki felhúzott.Na mind1, apám egyre sűrűbben tudja kihozni belőlem Hitomit, ami sztem elég nagy baj.

"És akkor mi van ha összetörik a kis világod?"

Hmm... h mi történik akkor?Azt szerintem senki sem szeretné megtudni.

2011. április 26., kedd

× Boy, you're an Alien ×

Csak mert így érzem...



E.T.

You're so hypnotising
could u be the devil, could you be an angel
your touch magnetizing
feels like going floating, leave my body glowing


They say be afraid
you're not like the others, futuristic lovers
different DNA, they dont understand u

You're from a whole other/another world

a different dimention
you open my eyes
and im ready to go, lead me into the light

Kiss me, k-k-kiss me
infect me with your love, and fill me with your poison

take me, t-t-take me
wanna be your victim, ready for abduction
boy, you're an alien, your touch so far away
its supernatural, extraterrestrial

You're so super sonic
wanna feel your powers, stumb me with your lasers
your kiss is cosmic, every move is magic

You're from a whole other/another world
a different dimension
you open my eyes
and im ready to go, lead me into the light

Kiss me, k-k-kiss me
infect me with your love, and fill me with your poison
take me, t-t-take me
wanna be your victim, ready for abduction

boy, you're an alien, your touch so far away
its supernatural, extraterrestrial


There is this transcendental, on another level
boy, you're my lucky star
i wanna walk on your wave length
and be there when you vibrate
for you i risk it all
all

Kiss me, k-k-kiss me
infect me with your love, and fill me with your poison
take me, t-t-take me
wanna be your victim, ready for abduction
boy, you're an alien, your touch so far away
its supernatural, extraterrestrial


Extraterrestrial

Extraterrestrial

Boy, you're an alien, your touch so far away
its supernatural, extraterrestrial

2011. április 24., vasárnap

× Happy...What? ×

Szombat

Reggel természetesen fulladozva ébredtem, ahogy már pár napja teszem.Nagy nehezen összeszedtem magam és lezuhanyoztam amig anyuék elmentek megvenni a tortát meg a guminő-pezsit délutánra.
Miután Jiro átjött és átestünk az első ajándékozáson (torás őv és marcipn krumpli *-*) gyorsan végeztem a készülődéssel, 15 perces késéssel megérkeztünk a westendbe.

M., Uzu meg Sasu már ott voltak.Kaptam egy csillagokba írt Haru nyakláncot és Aljas Lappangó Muffin-okat Uzutól, amik isten finomat voltak. *-* M.-től pedig egy nagyon édes fekete kiscica plüsst ♥ meg pillangós fülbevalót. *-* Sasu kipakolt az asztalra egy zöld óvális ajándék dobozt ami egy piros szalaggal volt átkötve, de még nem nyíthattam ki.Lassan befutott Koi is akitől egy szívecskés nyalókát és egy lila körömlakkot kaptam *-* Gondolat olvasó lenne a kiscsaj?Mert épp frissíteni akartam a körömlakkjaimat :'D
Aztán megérkezett Sztracsi meg Ricsi is.Ceruzák, radír meg zsebtükör *-* Cicás póló és lila gumiszörny *-* És kibonthattam végre a zöld ajándék dobozt, amiben egy tiara volt *-*

Ezeket a pillanatokat jó pár mosoly szünetes perc követte, mivel megkérdeztem M.-től, hogy miért voltam hanyagolva a héten, mire a válasz az volt, h nem tartozkodott Mo.-n.Öhm... oké és miért nem lehetett ezt elmondani nekem, válrántogatás meg felegekbe nézés nélkül?Meg amúgy is...
Szóltam Sztracsinak, h jöjjön ki velem a mosdóba, mert full ideg lettem és le kellett nyugodnom.
Onnantól kezdve, nem 1x volt még ien sírógörcsös pillanatom az egész tali alatt, mert egyszerűen rosszul esett ahogy viselkedett velem és nem tudtam mire vélni az egészet.Ehez képest még én kértem tőle bocsánatot és próbáltam foglalkozni vele, de kb semmi haszna nem volt, mert ugyan úgy tett rám magasról.Tisztában vagyok azzal, h nem fog bocsánatot kérni tőlem, holott nagyon jól tudja, h megbántott, de tök jogosnak tartja a viselkedését, amit még csak magyarázásra sem méltat.
Megkérdeztem, h velem van e a baj? "Nem..." Mi rosszat tettem? "Semmit..." Akkor mi a baj? "Semmi..."
Ez mi ez? O.o

Valszeg ő is feltette magában ezt a kérdést párszor anno, de basszus, tök ellenkezik az amit most csinál azzal amit X hete mondott és ez rettenetesen bánt, de látszólag nem zavartatja magát amiatt, h fájdalmat okoz. :'(

Mikor végül Near is megérkezett és páran megkajáltak, kimásztunk a Margitszigetre és letelepedtünk a pokrócra.Tök jó volt *-* Uzutól kaptam vattacukrot *-* amivel sikeresen fennakadtam egy faágon és le kellett ennem róla X'DDD Jiroval fára másztam *-* Sztracsival bokorba bújtam XD Koival meg játszótéri hintázás *-*
Sasu lépett le leghamarabb, mert lemászott Kisukehoz Péterre.A néppel pedig úgy hét körül mondtuk azt, h na jó akkor menjünk hazafelé.

Uzu: Hát akkor Boldog Szülinapot mégegyszer.~
Haru: Neked is... *hatás szünet* ... okééééé~ X'DDDD

Jiro, Sztracsi, Ricsi, M. bagázzsal Árpádhídig a 26-ossal.Jiro meg M. metróztak, Sztracsi meg Ricsi velem jöttek haza.Tortáztunk, hülyültünk, Sztracsinak megállíthatatlan röhögőgörcse lett ami igazából nem is meglepő. X'DDD

Az ajándékok átcsoportosítása után, kitaláltuk, h aludjunk Ricsinél.Oké, össze is pakoltam magamnak alvós cuccot és új kis jövevény plüsst is magamhoz pakoltam.A villamoson meg arra is rájöttünk, h jól mutatna a nyakában egy piros szalag, szal úgy döntöttem, mikor holnap hazaérek teszek is a nyakába.Ahév megállóba pedig találkoztunk egyik régi, még Fodrosos iskolatársunkkal a Tomival.Nagyokat lestem, nem ismertem fel.
10 perc után, mikor már nagyban folyt a duma: Én még mindig ott tartok, h.... MEGNŐTTÉL!!!! O.O

Egész Sztracsiékig kisért minket, tök jól eldumálgattunk, pedig az emlékeimben egy hiperaktív, idegesítő, ütnivaló tökmagként szerepelt.Sztracsi is gyorsan összepakolt magának pár cuccot és átmásztunk Ricsihez.Levittünk Jerome(fr.bulldog aka. röfögő szörnyeteg)-ot sétálni, aztán pizzát rendeltünk és miután kielemeztük és felfedtük az egyes kanjik hibáit amik a falra voltak festve, megnéztük a kedvemért a Silent Hill-t *-* Nekem tetszett, bár a vége picit el lett fuserálva szerintem :/
Aztán szunyaaa~ ami hát meg kell hagyni... "Hmm..." ...vicces volt. X'DDD De legalább mindhárman viszonylag kényelmesen elfértünk az ágyon. :) és... és... és... Ágytámla RULZ! *q* *kunc*
Viszont a cicámat amit egy jó ideig szorongattam, Sztracsi letette a földre és nélküle kellett aludnom. >.<

Vasárnap

Arra keltem, h nincs rajtam takaró -.-" A kis mocskok lehúzták rólam, szal nem volt csoda, h takonypocként hörögve, fejfájással ébredtem, de Ricsi kárpótolt, és csinált nekem finom teát. *-* Tv-t néztünk, hülyültünk, punnyadtunk és megbeszéltük kb húszadjára, h tök szürreális, h Ricsinél/vel aludtunk X'DDD

Haru: És én találtam ki! o.o
Sztracsi: Én meg belegyeztem! 0.0
H/Sz *Ricsire mutatva* : Te meg nem vitatkoztál!
Ricsi: ...  Hmm ... :D
H/Sz/R: X'DDD

Aztán úgy fél 2 körül felöltöztünk, és Ricsi kikísért minket a hév ill. villamos megállóba.
Hazajöttem és kicseréltem a sötétitőket a nappaliban, aztán megkajáltam, lezuhanyoztam és valszeg később még megnézem a filmet amit Uzu ajánlott és jóformán ennyi. :/
UI.: Köszönöm ♥

2011. április 19., kedd

× 2o. ×

Reggel bevánszorogtam suliba, az első órám angol volt.Szereztem is egy 5öst.Lassan le is zárnak a tanárok minket és egyedül csak amatekkal van még probléma, de remélem azt is megoldom.
Harmadik órában le kelett mennünk az orvosiba vizsgálatra.Egy vén perverz fószer volt a doki.

1. áldozat - Melitta: "Van sérülése valahol?"  Hát... van, de már nem látszik annyira. (csípője alatt vhol volt a heg) "És megmutatja?" *cirip-cirip-cirip*
2. áldozat - ???: "A nemiszervével minden rendben van?" *pislog-pislog-pislog*
3. áldozat - Ichi: *észreveszi a tetkót a derekán* "Vigyázzon, h-h böködteti magát, nehogy elkapjon valamit."

Már féltem bemenni, de végül rám került a sor.Meghallgatni készült a szívem, de mivel rajtam poló volt nem top, nem akartam, h felhúzza a nyakamba, ezért lehúztam a pólóm nyakát, erre benyúlt és... "Úgy csináljuk ahogy csak szeretnéd..." o___o Nyüsz.

Aztán ofőmtől megint alapos fejmosást kaptam a matek miatt, meg h beszéljek Viskárdival.Faszom kivan már vele.Rettegek attól a nőtől nem tudok vele beszélni!Bwáááááá... *örjöng* ... -.-"
Holnap meg fogok döglödni!

Suli után Sasuval mentem volna DP-be intézni a billiárdot újra, de mivel előttünk mert el a 105-ös ezért úgy gondoltuk inkább metróval.Aha... az 1-es villin beközölték, h nem jár a metró.Az Árpádhíd hemzsegett a tűzoltoktól és a rendőrségtől.Csak lestünk.Első gondolat: Úgye M. még otthon van?! vagy Úgye már bent van az egyetemen?! O___O
És igencsak cseszte az agyamat, h nem írt vissza semmit az sms-re.Tökre aggódtam érte... de mind1... úgylátszik ez kurvára nem számít. ^^
Szerencsére később este Sasu mondta, h csak egy üres szerelvény gyulladt ki.

Hazaértem, bekapcsoltam a gépet, lájkolgattam a köszöntéseket fb-n, végül ledöltem szunyálni.Anyámék köszöntésére ébredtem.Apámtól kaptam egy csokor vörös rózsát... nos... bárcsak mástól kaptam volna... whatever. :/

Happy B-Day to Me!

2011. április 14., csütörtök

× Bassza meg. ×

Hát igen.Ma volt a kisérettségim matekból.A 45 perces... 4 pont lett!

EEEEZÉRT TANULTAM ORRVÉRZÉSIG????? EZÉÉÉÉÉRT???? KIBASZOTT 4 PONTÉRT????

Kezdjük ott, h mig a többieknek legalább 3 hetük volt felkészülni erre a mizériára  nekem csak 1 szájbakúrt napom!!!És Viskárdi tuti meg fog bulktatni.Hurrá!Mehetek augusztusban pótvizsgára aztán októberben meg pótérettségire.És így természetesen nem mehetek majd a SZÁMALKba.Nehogy véletlenül is majd azt csináljam amihez értek.Nehogy!Isten ments, h vmi jól menjen az életemben!Hívtam is Sztracsit... erre mit vág a fejemhez?

"Hát már nem azért, de gyakorolhattál volna amikor beteg voltál..."

Igen, valszeg matekoznom kellett volna két hányás között.Vagy hánytam volna logaritmust és közben is tanulhattam volna?Köszönöm Sztracsi.Te igazán tudsz vmit.Like.

Épp mikor kezdenek helyre rázódni körülöttem a dolgok, akkor kell kibaszni velem.Tök természetes folyamat.Persze itthon ki lesz a kis taknyos, senkiházi aki nem jó semmire és amúgy is a család szégyene?Naná, h én.Olyan balhé lesz itthon... *látja lelki szemei előtt* ...valszeg apám keze lendülni is fog.

De persze az ofőm szerint nem a világ vége ha nem most érettségizem le... *cirip-cirip-cirip*
Hát bocs, de én nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust és igen is világ vége!!!!!

Bassza meg.PONT!

2011. április 13., szerda

× Nem sok... 2. ×

Az egyetlen siker élmény a suliban a négy 5ös volt amit kaptam társ.ism-ből (1) meg tesiből (3).Persze ott van a szép karó magyarból.Suli után összefutottam M.-val, h odaadja a feladtatgyűjteményeket amiből holnapra tanulhatok.Annyira jó volt megölelni.

Délután 4-től este fél 9-ig görnyedtem az egész istenverés felett, de vhogy érzem a vesztem.Sasu tartotta bennem a lelket és segített ahogy csak tudott.Remélem menni fog, mert én tényleg kegyetlenül küzdök, h minden rendben menjen.Emellett mikor látom, h M. mien keményen tanul és jó eredményeket ér el, szinte büszkeség tölt el és csillogó szemekkel nézek fel rá, de ha arra gondolok, h én viszont kb semmit sem tudok felmutatni amiért büszke lehetne rám... kissé elszomorodom...
Jó persze ott van a rajztudásom meg és a nyelvérzékem... de ahoz nem kell túl sok ész. :/
Szeretném ha majd azt mondaná, h: Igen, ő az én barátnőm és büszke vagyok rá.

*sóhajt*

Kipakoltam a szekrényem.Fele cuccokat mosásba küldtem felfrissülni, másik felét meg zsákba pakoltam és kiadtam az útjukat.Jelentősen csökkent a cuccaim létszáma.

2011. április 12., kedd

× Röviden 3. ×

Pánik rohammal indítottam a napom.Nem túl kellemes, ha egyedül van itthon az ember és úgy kell zihálva támasz nélkül kikúsznia a konyhába, de nem baj, legalább ezen is túl vagyok, és tudom, h egyedül is túlélek egy rohamot.4. órára rohantam be.Bent voltam kemény 2 órát.

Csütörtökön matek kisérettségi és ha nem sikerül a tnő nem enged érettségizni.Szopacs, mert tudom, h nem fog menni.Egyetlen mentő ővem M. lenne, de neki szerdán 4től ZH szal nem tud velem gyakorloni.

Fail.

Délután elkísértem Sasut gitárhúrt venni és a Rákoczi tértől a 14-es villamosig gyalogoltunk vissza.Asszem km hiányunk volt. :'D Hazaérve konkrétan semmit sem csináltam... nah jó... írtam 2 HD-t.Egy müv.törit meg egy mozit.Nem túl esemény dús nap.

Msn-en nekem ott virít a M.♥... de... nála... na mind1... :/ Tudom, h hülyeség, de egy ici-picit rosszul esik... >.< De... legyen ez a legnagyobb probléma. :) Ajj... olyan vagyok mint egy szerelmes 12 éves lökött kislány. *duzzog* ... *felpofozgatja magát* ... *sóhajt*

му нєαят вєlσηgs тσ уσυ... ♥

2011. április 11., hétfő

× Labor 2. ×

Jól indult a reggel mit ne mondjak.Sasu ébresztett 3/4 9kor aztán a rá 5 percre a dokim hívott, h haladéktalanul vonszoljam be fenséges hátsómat az eredményért.
Mint kiderült, azért kaptam az első eredményt, mert a kedves gyakornok összekeverte egy 70es éveiben járó öregemberével az ÉN leleteimet, és h fokozzuk a dolgot, a fószer nem is az én dokim páciense hanem a másik kardiológusé vagy minek hívják és egy így konkrétan FUCK YOURSELF DARLING!

A gyakornokot előttem rúgták ki.Kissé megalázó volt... számára :'D Nem egyszer bocsánatot kért, már kezdtem sajnálni :S

De baszki mi lett volna, ha az öreg fószer meghal ebben a 3 hétben a rossz leletek miatt?Bár nem tudom, h neki mit mondtak vagy, h egyeltalán az én leleteimet kapta vagy másét O.o Mindenesetre nagy kavarodás történt.

Legszebb rész:

"Sajnáljuk a kavarodást."

Konkrétan annyi a bajom, h a stressz miatt alakult ki nálam ez a szorulás meg minden.És gyógyszerekel el fog múlni.Mondta a doki, h most így a vizsgadrukk idején sok diák van így ezzel, szal nem kell aggódni.
Ami megtörténhet: pánik roham, ájulás, magas vérnyomás stb...
Én meg csak ültem... és így... NS-en megvolt (Y)

Szóval jól vagyok, viszonylag. ^^

2011. április 10., vasárnap

× ☆ ♥ ☆ ×

Szombat

Remek reggel... 11kor keltem.Zuhany közben elfogyott a melegvíz ami nem sűrűn történik meg O.o de mind1.Aztán a bal szemem előtt minden fehérbe borult, semmit sem láttam, és h tetőzzük az egészet, a jobb szemembe pedig forgácsot fújtam. *cirip-cirip-cirip* Komolyan arra vártam, h mikor zuhan rám egy meteor vagy bármi a nap folyamán.

Egy óra.Már csak 20 percem volt hátra indulásig. o___o" Az is vicces volt.Gyalog értem ki annyi idő alatt az 1-eshez mintha felültem volna a 14-esre.Mikor végre kiértem a megállóba, az 1-es baszott jönni és már csak 10 perc volt 2ig.Nagy nehezén végre kivergődtem az Erzsébet királyné útjára.Ahogy leszálltam a villamosról egyből kiszúrtam.Nem volt nehéz.Annyira... *fap-fap-fap*

Sétálgattunk egy jó ideig a PeCsa környékén, tök lényegtelen dolgokról beszélve, el-el viccelődve. :'D Aztán leültünk egy padra és punnyadtunk.Tök aranyosan átölelt meg hát úgy elvoltunk.
"Asszed jó vagy vöröske?"
Csak arra nem emlékszem már, h mire mondtam ezt. :'D

Pár perc csend és összebújás után megszólalt... "Haru..." mondom "Figyelek..." de abban a pillanatban felkapcsolt a kezdődik lámpa a fejemben és vhogy éreztem, h nem lesz jó vége. "Én... szóval... nem szeretném újrakezdeni..." első gondolatom: hát ha így szeretnéd :/  "...hanem... ha még van rá lehetőségem..." legyünk barátok?Ne kínozz légyszi... T.T "...szeretném onnan folytani ahol abbahagytuk..." ... O________O a hatalmas WTF??! lebegett fölöttem.
Megkérdeztem, h komolyan?Tényleg most komolyan?És mondta, h Igen *-* és könnybelábadt szemmel ölelt és csókolt *-* Azt hittem majd az én sminkem fog elfolyni :'D.Annyira rohadt édes volt.Meg amiket mondott.Remélem úgy lesz.Mondtam, h szeretem és mikor azt mondta, h "Én is Szeretlek!" csak lestem és nem tudtam felfogni, h kimondta *-* Annyira jó volt, annyira szeretem. *-*

Persze a nyugis pillanatot sikerült tönkre tenni egy csöves brazilnak, aki elkezdett fenyegetőzni.Aztán leráztuk és átjöttünk.
Mazu (<--- kiírtam a nevét :'D) kiválasztott pár filmet amit megnézhetnénk.Nos... a legtöbb vagy felírtatos volt vagy külföldiül beszélt amihez nem volt kedvünk. :'D
Végül megnéztük az "Esti mesék"-et.Aztán kitaláltuk, h aludjon nálunk, szal hazaugrott kajálni meg pizsit hozott magának.El tvzgettünk úgy 11ig aztán szunya.~ Imádok vele aludni. *-* Habár most, kb 3 órától  óránként ébredtem fel a rémálmok miatt, meg meleg is volt és forgolódtunk, de vicces volt mikor 1x-2x megébredtünk és elmormogtunk egymásnak 1-2 mondatot aztán aludtunk tovább. :'D ♥

Vasárnap

Reggel mellette ébredni a legjobb ♥ :$
Megvolt az igazi FAIL ebben a napban is, ami egyben vicces és gusztustalan is, szal a "Majd a vanish kiszedi..." mondattal el is intéztem a dolgot. X'DDD
Asszem úgy fél 11kor ment haza, mert apujával ebédelt és még tanulnia is kellett.

Később msn-en sikeresen kiakasztottak, de hát ez már csak természetes... mi mást várhattam?

Mind1.Nem számít.Happiness van.

♥♥♥

Ma lettünk egy évesek Sasuval *-* Köszönjük LM.C! Boldog Évfordulóóóót.~

♥♥♥

2011. április 7., csütörtök

× Ehh... ×

Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod... *cirip-cirip-cirip* ... nem nem nem nincs senki szülinapja, csak ez sem volt egy kitűnő nap.Reggel is szédültem és nem voltam a toppon.

Első órában olasz doga és a kedves osztálytársaim basztak befogni a szájukat és mikor elordítottam magam, h KUSS VAN BAZZMEG NEM TUDOK ÍRNI! csak annyi volt, h Sori beszólt: Nem tudtam, h szigor van...
Kicsit kiakadtam doga közben, nem tudtam koncentrálni.Ráadásul stereoban hallgattam, h: T. tudsz vmit?Segíts már!Hallod?Figyelsz?
Ááááhh.~ -.-

Második óra ofő.A közepe fele már olyan szinten elkezdett zavarni a ricsaj és minden zajforrás, h megfájdult a fejem.A következő pillanatban a kegyegőm enyhén felgyorsult, szédülni kezdtem és kezdett elhomályosodni minden.Utolsó erőmmel megütögettem Ichi vállát, majd ahogy tudtam kitántorogtam a folyosóra és lefeküdtem a padra.Ziháltam... nem kaptam levegőt, hurrá... -.-"
Mondtam Ichinek, h hívja ki Sasut.Ehelyett Daninak szólt, h kapjon fel és vigyen le az orvosiba.Megint zsibbadt a kezem, de legalább most nem görcsölt be.2 órát voltam az orvosiban.Kaptam teát meg Dani lehozott nekem egy szendót, amit úgy percekig majszolgattam, pedig habzsolni szoktam.
Olyan finom szendókat szokott csinálni az anyuja.*-*

A szünetben Sasu lejött hozzám és velem maradt.Végül úgy döntöttünk, h haza kéne mennem.
A védőnő elmászott beszélni az ofőkkel.Körösivel hamar letudta, de az enyém bejött velem beszélni.
Annyira nem akartam.Mondta, h ha ennyire nem bírom ezt a hajtást... halasztanom kéne az érettségit, mert nem fog így sikerülni és nem tudja garantálni, h bármit is tud tenni az érdekemben a matek tanárnőnél, mivel Viskárdi is látja, h ez az egész mizéria engem lelkileg teljesen megvisel és nem bírom.

Sírni kezdtem.Nem tudom, h így mi lesz velem.Nem akarok halasztani... NEM!
Nem engedhetem meg magamnak!!!Akkora csalódást okoznék a szüleimnek és utána évekig hallgathatnám, h én vagyok a család szégyene, és h mekkora csalódást okoztam nekik.
A faszom... ISTENEEEEEEEEM!!Lowfaszlámaság az egész!Csak görbüljön az a kibaszott matek érettségi bármi áron!Leszarom, h ha belegebedek is, de nekem ebből a szar suliból mihamarabb el kell tűnnööööm!!!
És basszus már, h hiába próbálok talpra állni...
Tisztában vagyok a képeségeimmel, és ez a cucc meghaladja a szintem... T.T
Kimerültem...

Végül Sasu hazakísért és az egész napot együtt töltöttük.Kivéve azt a 2 órát amikor haza ugrott néhány cuccáért.Eredeti terv az volt, h kimegyünk a Margitszigetre és kifekszünk egy fa alá és csak úgy elleszünk.Ebből az lett, h LIDL aztán Mammut és Sasu vett magáak új pc szárat, bogyót stb.
Kb 9 körül értünk haza, gyorsan elrepült az idő.Pipáztunk egy sort, de Sasu rosszul lett :S és annyira rossz volt, h nem tudtam semmit sem tenni érte. >.<

Ez a nap sem telt el vicces beszólások és ütős oltások nélkül.Tipikus Sasus nap. :'D

Holnap József Nádor nap lesz a suliban és Kiss Ádám (mert az egyik tagozatvezetőnk fia :'D) lesz a vendég déltől.

Ehh...

2011. április 6., szerda

× Ennyi ×

Reggel anyu migrénes fejfájással küzködött ezért kihagytam az első órát.Hívtam aput mert egyedül nem tudtam mit kezdeni vele és ő bevitte a korházba.Fasza, pont az hiányzott, h anyu rosszul legyen.Szerencsére délután már hazajött és jól van. :)
Az egyetlen dolog ami jó volt a reggelben, az a reggeli volt.Piritós + Paradicsom *-*

Besiettem a második órára, hát nem pont Viskárdi jött velem szemben a lépcsőn Kendével? T.T
Zita meg mesélte, h tegnap halotta, h Viskárdi veszekedett az ofővel rólam, h én nem hálálom meg azt, h ő átengedett félévkor és ha még több egyest írok vagy osztályozóra küld vagy megbuktat. T.T
Istenem megörülöööök!!!! T.T

Három lyukas órám lett volna, ha Ichivel nem döntünk úgy, h a második után lelépünk.Kimentünk a PeCsához tengődni.

Napi Lájk:

Terep Néni!

Ichi: Terep Harcosok!
Haru: Igen... azok a katonák :'D
Ichi: Igen, izé... a terep katonák... mi az már... kommandósok!

Haru: Kész ez a délután! Délután a fenéket, nap! Még nincs is délután xD
Ichi: *ránéz az órájára* Délután van...
Haru: Délután van? O.o
Ichi: Délután van x"D
Haru: *megnézi a telóját* Délután van o_o


X'DDDD

Úgy kettő körül haza is értem, de nem voltam sokáig itthon, mert mászhattam el laborra.Le lettem csaparintva, de most legalább nem lettem rosszul... annyira... ^^"
De hogy az a nővér mien bunkó volt -.-" múltkor is ő volt... és már akkor is beszólt, h terhes vagyok e... -.-" Jézusom ennek csak 1 poénja van? Pff... -.-" Na mind1, valszeg jövőhéten meglesz ez az eredmény is.

Végre hazaértem úgy három körül.Elkezdett kattogni az agyam.
A nagy MIT ÍRJAK VISSZA NEKI???-n O.O *vergődik, fetreng, kaparja a falat*
Hát végül csak vissza körmöltem .__. és így... Nyüff~ .__. hát én sírni fogok szombaton X'DDD

Khm...

Jaj de finom ez a görög epres krémjoghurt! *-*

Ennyi.

2011. április 5., kedd

× Meglepetés ×

Ez a nap is jól kezdődött.Kedves dokim, majdnem lebuktatott apám előtt a beutalóval, de szerencséjére ügyesen terelt.Holnap labor.Nem akarom, h megint lecsapoljanak.Rohadt tű, már csak a gondolatától is rosszul leszek.

Sztracsival hihetetlenül összekaptam a reggel folyamán.Teljesen kiborult a labor eredményem miatt és hiába nyugtattam, h ez még csak az első labor volt nem biztos, h baj van.De hallgatott rám?Nem!

Aztán délután átjött, mert elmaradt pár órája.Úgy 2re érhetett ide.Beszélgettünk és naná, h elsírta magát.Rögtön a legrosszabbra gondolt és közölte, h nem halhatok meg előtte, mert nekem kell kiborítanom a hamvait San Franciscoban a Golden Gate hídról. *cirip* Szeretlek Sztracsim :) Pipáztunk, aztán hazamászott.

*gondolkodik-gondolkodik-gondolkodik*

Áhh... igen... ma végre rajzoltam *-* és az első áprilisi mű Koinak lett címezve.*-* És tökre tetszett neki.*-*
Fel is dobtam deviantartra meg föcöbúkra, mert igen én ien jó vagyok. X'DDD
Egy jó ideig kószálgattam jobbra-balra unalmamban fb-n, aztán hirtelen arra lettem figyelmes, h felvillant az üzenet rubrikám, tök lazán rákattoltam, gondoltam Sztracsi írt, h talált vmi érdekeset neten, vagy csak simán írt, h hazaért és minden oké... ööö... izé... aha... hát ha Sztracsi hirtelen nőtt úgy röpke 30 centit, levágatta és pirosra festette a haját olyannyira, h simán álcázza magát a szobámban feltűnés nélkül és pasi lett akkor igen...

O___________O

Á... dehogy lepődtem meg... úgyan kicsit sem kaptam szívrohamot és nem is estem le a székemről. *zavartan kacarászik* Kb 3x kellett átolvasnom, h tényleg felfogjam, de nem igazán mertem visszaírni.
Backspace a jó barátom *-* majd holnap kezdek vele vmit. >.<

Jaj >.< :$

Ajj... és ma kedves ofőm is zaklatott telón, h merre vagyok stb.Annyira nagyszerű... na mind1.

Asszem ennyi.

2011. április 4., hétfő

× Sóhaj ×

Lemerültek az elemeim.Délben keltem, de legalább bepótoltam a szerda ótai 2 órás alvásaimat.Ki sem keltem az ágyból este 8ig mikoris végre gép közelbe kerültem.Azt hittem megúszom egy jó nappal.Tévedtem.

"Szeretlek, nem arról van szó de már nincs erőm arra, hogy a minden áron való önpusztításod ellen legyek."

Tegnap is rájöttem, h nem egy embert sokkoltam magam körül NS-en és rohadtúl bűntudatom van amiatt, h olyan állapotban láttak.Leginkább Koi miatt aggódom... nem rég ismertem meg, de máris olyat látott amit nagyon nem kellett volna és azzal is tisztában vagyok, h megrémítettem.Nagyon sajnálom.Ahogy azt is sajnálom, h semmire sem emlékszem csak az elmondott morzsákból próbálom összerakni a puzzlet.

Jirot is sikeresen kiakasztottam a labor eredményes hírrel.Nem tudom mi történik velem.
Hiro meg... teljesen kivan akadva rám.Amiket az utóbbi időben a fejemhez vág enyhén szólva fájnak...
Emellett elég rendesen felébresztette bennem a gyanút a betegségemmel szemben. O.o
Tényleg nem tudom mi van velem.Valszeg a héten vmikor be kell mennem megint laborra, remélem kiderül, h valójában mi is a helyzet, mert így kb megsemmisítő tekintetek céltáblájaként szólgálok és mintha azt lesnék mikor hibázom.
Elég nyomasztó.

*sóhajt*

2011. április 3., vasárnap

× 3 in 1 ×

Péntek

Megint kemény 2 órát aludtam, mert hajnalban tanultam törire és matekra.7:20-kor keltem és máris pattantam hajatmosni stb.15 percbe sűrítettem be mindent, mert ilyen jó vagyok.Like.Kifulladva érkeztem meg faktra, de szerencsére a tanár még nem volt bent.Mikor végre kifújtam magam akkor lépett be Viskárdi és szinte rögtön osztotta a lapot a dolgozathoz.Kombinatorika,valószínűség számítás.Asszem 6 feladatot kaptam, abból 4-et csináltam meg... persze az, h jól... az már kérdéses.
Magyar tanárnőnk meg úg döntött mégsem írtat velünk nyelvtanból, mivel tisztában volt azzal, h senki sem tanulta meg a kiadott 4 tételt, ezért inkább átbeszélte velünk.

Napi Ferenczi:

"Egyik diákom, szóbelin közölte, h a magyarok a Kámaszutrából származnak."

Hát végülis... X'DDDDDDD

Törin hatalmas mázlim volt!Csak az ipari forradalmat tudtam és azt kaptam!Igaz... kissé be kellett segítenem azzal magamnak, h áttolom a seggem a másik székre XD És írtam egy oldalt *-* Remélem nem 1/2-ed lesz ahogy általában lenni szokott, bármennyit írok is. -.-"

Suli után Sasuzás.Ránéztünk Pipura... rég pipáztunk... de se szén se dohány.Oké, ezzel a gondolattal elmásztunk mindkettőt venni.Aztán átkúsztunk Sasuhoz, h összepakoljon pár cuccot és utána irány hozzánk.
Hajfestős napunk volt :'D Én festettem mindenki haját: sajátom, Sasu, Anyu.Vicces volt.És elszívtunk egy kis adag epreset... hát vmi szörnyű volt a végére .___.

Lassan fél 8 lett és már nagyjából elkészültünk és el is indultunk a "Hidan szülinapjára megyünk,majd jövünk." cím mondattal. *falba veri a fejét*
Fél 9 körül már a Szentlélek téren voltunk, de leültünk csövezni picit.Erőt gyűjtöttem, amiből az lett, h úgy 10 körül elindultunk a Kék Lyuk felé, de a kapuban megtorpantam és azt mondtam, h na jó még ne menjünk be.
Visszafordultunk és még sétáltunk egy darabig, aztán kitaláltuk, h HÉV-ezzünk :'DDD Közben írtam Jironak sms-t, h bent van e már.Válasz: Hol bent? Nézek...: Hát Ns... Kék lyuk...? *kis idő* Válasz: Jaj, h az ma van? Állok... nézek... *cirip* hát oké. :'DDD
Aztán szépen visszamásztunk a Westendbe... wc-re! :'D és utána elindultunk NS-re.

Nippon Shoxx

Úgy 11 körül érkezhettünk meg... *eltelik egy óra blog írás közben* ...hú de rohadt nehéz tovább írni már itt.Odaköszöntem pár embernek, puszi minden stb, aztán Sasu beszaladt a back-be, h lepakoljon.Visszatérve a színpadra, csatlakoztunk Hiroékhoz, aki át akarta nyújtani a fülbevalóimat amiket M.nél hagytam.Összenéztünk Sasuval és egyre gondoltunk "bazdmeg.".
Megmondtam Hironak, h vigye vissza neki és Ő adja vissza, mert nem Hironál hagytam hanem nála.Pár pillanat múlva Hiro el is tűnt, majd hamarosan vissza is tért.Ment a tánci nagyban, mikor egy acélbetkót láttam oldalt.Felnéztem kb. 2 másodpercre... Ő volt. "Ezeket... nálam hagytad..." Átvettem... még pár másodpercig ott állt, de nem néztem rá... képtelen voltam... intett, majd megfordult és elment... akkor néztem utána és ökölbe szorult a kezem amiben a fülbevalókat tartottam.Egy halk "Mazu..." után, eltettem a fülbevalókat a zsebembe, de kiszúrták a gatyám, szal átpakoltam Sasuhoz.Aztán a szám végéig még úgy ahogy kitartottam, de utána eltörött mécses és sírni kezdtem.Cápi, Sasu és Shu próbáltak vígasztalni, sikerült is egy picit... de onnantól kezdve átmentem élőhalottba.

Éjfélkor kimentünk meglepni Koit.Hát persze, h volt egy balfasz aki lelötte a torta hírét.Köszönjük Hege!XD De, h akkor se essen le neki, h mi van mikor Hiro belerúgott, mert Koi ott állt mellette... na az már FATAL ERROR X'DDD

A Boldog Szülinapot Koi.~ után levonultunk a backstage-be ünnepelgetni, ami Torta Csatába torkollott X'DDD csupa torta volt mindenki és a föld is kapott egy szeletet. :'DDD
Hiro meg Sasu nagyszerűen terelték a figyelmem, legalábbis igyekeztek, de bennem volt a tudat, h igen Ő is ott van és amikor nevetni hallottam... kicsit összeszorult a szívem.
Később csoportosan bevonultunk a mosdóba lemosni magunkról a finom falatokat. X'D
Sasunak a hajában is volt tejszín "Gondold azt, h zselé." mondattal nyugtattam. X'DDD
Ezután szépen visszamásztunk a back-be, h Hiro átöltözzön.Aztán végre megpróbáltam jól érezni magam, néha sikerült is, de aztán... csak úgy random beütött M. gondolata és megint kaputt lettem.

DnB-ztem Koimmal *-* Taroltunk kicsit :'DDD Szegény Teruékra párszor ráléptem X'DDD Meg Sasu mondta, h egy srác szökelve került ki. GOMEN! X'DDD Mivel Koinak nem múlt el a csuklása, úgy döntöttünk, h beülünk a backstage-be pihizni.Meg ahogy én azt gondoltam...
A tudat, h csak egy kibaszot karnyújtásra van tőlem és mégis rohadt messze, enyhén szólva felzaklatott... éreztem, h baj lesz... remegő kézzel megpróbáltam elérni az asztalt... sikerült felállni... megtámasztottam magam... lassan nem kaptam levegőt... léptem párat... vhogy elértem az asztal feléig talán addig se... nem bírtam tovább menni... összeestem és zihálni kezdtem... a továbbiakra nem emlékszem csak foszlányok vannak.Azt tudom, h nagyon melegem volt, és h annyira begörcsölt a jobb kezem, h nem tudtam mozgatni.

Kint tértem magamhoz 5-6 emberrel körülvéve.A padon feküdtem.Zetsu tartott, akit először nem ismertem fel és odaszóltam Hegének, h mondja meg Zetsunak, h nálam van a fölsője még Giruról.Erre... "Oké, megmondtam..." *engem támogató srácra mutat* Felnéztem... látom Zetsu az... mondom jó oké tudok vmit. :'D Másik oldalon Koi volt, mellette meg Sasu állt.Azt sem tudom, h került rám pulcsi és a kezembe egy pohár víz.
Végül kissé fázni kezdtem ezért Koi meg Sasu levittek és leültünk egy kanapéra.Nagyon hangos volt a zene, ezért szóltam, h inkább menjünk be a back-be.Hirtelen nem is értettem Sasu kérdését "Biztos?"
Bólogattam és hátra mentünk.Koi támasztott egy ideig, amig Sasu helyet csinált nekem az egyik kanapéban.Akkor tudatosult bennem, h mire fel volt az a kérdés.Nem néztem oldalra... tudtam, h ott van.Lehuppantam és néha-néha elbóbiskoltam.Miután Koi elment, Ayumi jött oda hozzám megkérdezni, h mi a helyzet.Elmondtam...
Ayumi megrázta a fejét "Nem értem ezt a srácot..." Ayumit Uzu követte, ő is csak ezt tudta mondani.
Egyszer oldalra néztem... hát persze, h Ő is pont akkor nézett rám... azt hittem ott halok meg helyben, megint bekönnyeztem, de vhogy visszafolytottam. 

Lassan kiürült a backstage, mindenki elindult haza.Mi is felöltöztünk és bevárva Deita-t meg Shou-t elindultunk.Hamarosan le is szakadtunk tőlük.Sasu elmesélte a kiesett részt...

Összefoglalva:

Amikor összeestem, vmi srác kapott fel és vitt ki a levegőre, ahol Zetsu sietett a segítségemre.Aztán vízet kértem, a biztiboy pedig mondta, h pulcsit is hozzanak.Aztán mikor rámterítették a pulcsit elkezdtem sírni és zihálva, zokogva, kb visítva beszéltem arról, mennyire szeretem M.-t, és h őt mennyire nem érdeklem, nem érdekli, h mit érzek iránta és h egyeltalán mit jelent Ő nekem.Azt is elmondtam, h 17 évesen megerőszakoltak, és h ezt nem mondhattam el Neki kapásból (itt esett ki a kezemből a keksz amit olyan jóízűen majszolgattam) meg, h pont elérte, h megbízzam benne, erre kibasz... és, h már annyiszor változtattam magamon, h most is megtettem volna, miért nem lehetett megbeszélni ahelyett, h így elmenekül...
mert érte tényleg bármit megtettem volna...
Meg, h a labor szerint nincs sok időm hátra, és h mindenki csak átbasz...

Személyes véleményem a történtekről:

O__________O öhm... ezt így visszahallani ijesztő, életemben nem voltam még ennyire nagyon kiborulva.
De jó tudni, h ha nem vagyok magamnál akkor is csak az igazat mondom... és lehet, h túl sokat is... :/

Szóval visszatérve a hazaúthoz:

Átsétáltunk az Árpádhídon, le a Margitszigetre,aztán 4-es/6-ossal Nyugati, onnan metró kemény 1 megálló, mert már megfagytunk és végül 14-es.

Szombat

7kor értünk haza és amint lemostuk a sminket azonnal beszunyáltunk.Este 6kor keltünk fel, anyuék nem is voltak itthon, mert kimentek a telekre.Elmentünk a LIDL-be zsömiért, vmi kajáért és innivalóért aztán itthon sütőgettünk.Ettünk és kb. 8-9 körül vissza feküdtünk aludni.

Vasárnap

Reggel 4kor felébredtem.Kattogott az agyam rendesen... na vajon Kin?Aztán egy félórára bekapcsoltam a gépet és kockultam egy picit.Aztán vissza aludtunk és ismét felébredtünk úgy 7 körül, h végül úgy még egy órára vissza aludjunk X'DDD Végül felkeltünk, kajáltunk és pipáztunk egy sort *-* Meggyes dohány.~
Aztán váltás, Sasu kockult és én aludtam úgy 3ig. X'DDD
Miután Sasu elment, kitakarítottam a szobácskámat és azóta itt ülök a rohadt gépnél és kb azóta írom ezt a bejegyzést X'DD

UI: Kb 20x lefagyott amig közzé tette. (Y)

~ FIN ~