2012. április 1., vasárnap

× Hétvége 2. ×

 Péntek, március 30.

Reggel megírtam a jegyzeteimet Művtörire, h útban suliba tanulgatni tudjam. Nagyon paráztunk mindannyian mert   azt hittük gyilkos kérdések lesznek, de amikor kiderült, h úgyan azt írjuk amit múltkor o___o" hát én átkoztam azt a pillanatot amikor a táskámba vágtam a rémes dolgozatot amikor épp javítani készültünk. T^T
Reménykedem, h most nem szúrtam el. >.<

Suli után elkísértem Vicát meg Szandi az Akácfa utcába, majd percre pontosan visszaértem a Corvinhoz, hogy talizzak Hiroval. :3 Tök jól elbeszélgettünk ismét, bár tény, h pöppet hullák voltunk mind2n.
6 körül elbúcsúztunk és utána hívtam Yuhit, h ledumáljuk az esti progit.Végül az lett, h úgy fél 8 környékén átjött és miután összepakoltam átmentünk hozzá. Közben vagy 3x agyfaszt kaptam mert egyik boltban sem fogadták el az Erzsébet utalványt. Pedig én Hagymás tejfölös Crassssh-t akartam enni! °^° Grááááááá.~
Aztán rávettem Yuhit egy kis baromkodásra aminek lett pár képi bizonyítéka.~ X3
Késő este pedig megnéztük a Sucker Punch-ot mert Yuhi még nem látta... hát ő is jobbra számított. :'DDD

Szeretlek Szutyi.~ <3

Szombat, március 31.

Lényegében egész korán keltünk és később Horrorra Akadvákat néztünk... asszem 3at. Aztán átjöttünk hozzánk és jókora tömeg fogadott. O.o Anyámék sulitársai jöttek látógatóba. Picit húztam a szám, mert rossz kevem volt újabb sikertelen Crasssh vadászat miatt, de végül bementünk a nappaliba és bemutatkoztunk stb. ^^ Aztán folytattuk a filmnézést. Megnéztük a HA.4-et meg a Golyóálló-t. Nos ahoz képest, h Adam Sandler-es film volt nem igazán lopta be magát a szívembe.
Miután a vendégek távoztak, kiosontunk a konyhába és segítettünk rendet rakni én meg ettem 2 szendvicset mert már majd megpusztultam.

Vasárnap, április 1.

Közös reggelizés az asztalnál + tvzés. Sztem tök jó volt. Később anyuék kiszaladtak Salgótarjánba, h átvigyek a nagyimat (aki már egy hete itt van amúgy) Lenke nénikémhez. Yuhival kettesben maradtunk és megnéztük vagyis inkább végigszenvedtük a Gyalog galopp-ot..... bár a fekete lovagos meg a nyulas rész tetszett. XD "A nyúlon túl? Nem! A nyúl az!" X'DDD
Aztán picit bevágtuk a szunyát és mikor felkeltünk rendbe szedtük a lakást ahogy anyu kérte. (:
Kaptunk gyrost.~ *-*

Éééééés asszem lényegében ennyi. (:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése