Még a szülinapomon értesültem róla, hála Daninak. <3 *-* És meghívott minket Yuhival, mivel a sulija is tartott bemutatót.
Reggel időben felkeltem ébresztés nélkül, de elkövettem az a hibát, h vissza bújtam az ágyba és fél 1kor keltünk fel ismét. Eléggé dühített a dolog mivel úgy terveztem, h egyre megyünk ki és látjuk a teljes előadást és nagyon paráztam attól, h lemaradunk Daniról. Végül kicsit bosszúsan, de megreggeliztünk és negyed/fél 2 táján elindultunk.
Mikor kiértünk első dolgunk volt átvágni a korláthoz, h mindent tisztán lássunk. Rögtön Danit kerestem, de végül Yuhi ismerte fel, pedig nem is találkoztak még. X'DDD Nem is tudom, h csinálta. O_O
HOGY CSINÁLTAD??? O.o
No mind1 is.Nagyon jó bemutató volt. Olyan fogásokat tudnak, h csak lestem. O_O Danit párszor rendesen "elpáholták". Akaratlanul is aggódtam érte, pedig tudtam, h csak megjátszott dolog. :'DDD A bazi nagy füves területen megtalálták az egyetlen homokos részt és naná, h ott hempergették meg. Szerencsétlennek még a fogvédője is televolt homokkal. X'DDD
A kutyás bemutató is aratott. *-* Szerintem Yuhinak az tetszett a legjobban. ^^
Lecsóóó.~ a német juhász <3
Végül Danit is megszorongathattam és találkoztunk anyujával meg apujával is. Anita meg Imi is ott voltak, őket még a szalagavatónkon ismertem meg. Miután Dani összepakolt, 5n csámborogtunk egy kicsit, majd Anita és Imi leváltak. Mi 3an pedig az 1-eshez vettük az irányt. Tök jól elbeszélgettünk. ^^
Orcok és mélységi trollok, Pecsét nyalók, Bokorugrók. <3 X'DDD
Árpádhídnál elbúcsúztunk Danitól. Nagyon jó volt vele végre megnit talizni. <3 *-*
Yuhival elmentünk Tescoba vásárolni. Végül hazajöttünk, rendeltünk pizzát és megnéztük az Unborn-t.*-*
Fin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése