Alapvetően nem szeretem az ünnepet. Elvégre ha szeretsz valakit akkor őt mindig szereted nem csak ezen az egy napon az évben. Viszont még a hét elején kiterveltem, h mégis meglepem Yuhit valamivel. Azt forgattam a fejemben, h délután átsurranok és mikor hazaér a munkából meglepem a jelenlétemmel, meg persze azzal a kis plüssoroszlánnal amit neki varrtam.
Nos ez mind szép és jó lett volna ha nem húzza keresztül a számításaimat. Mégpedig azzal, h talit szervez és megkér, h negyed hatra menjek ki elé a központba. Baromira meglepett, nem hittem volna, h találkozni akar.
Na Bumm.
Így is történt, kimentem negyed 6ra központba. Találkoztunk. Bementünk CBA-ba, vett magának 2 energiaitalt. Az 1iket kb egy húzásra meg is itta mire leértünk az aluljáróba. Go metró, és irány WestEnd. Sejtelmem sem volt mit akarhat azon kívül, h megnézzük az aulában Valentinező tandemeseket. Szóval igazán meglepett mikor megálltunk egy kulcsmásoló előtt. Először nem esett le, de aztán megvilágosultam, és most 2 új kulcs csüng a kulcstartómon. :$
Rossmannoztunk egy sort, aztán a kajáldák felé vettük az irányt. Gyrosozni akartunk, de aztán lemondtunk róla, és meglátogattuk Viktort a munkahelyén. Bevásároltunk, "feltartottuk" a munkában, aztán elindultunk hazafele, de előtte meglátogattunk egy virágboltot, és kaptam egy szép szál rózsát. ^^
Egy háromnegyed órán belül haza is értünk. Vízbe tettük a rózsát, én is hozzávágtam az ajándékom, zuhany, kaja, szutyulás, szunya. <3
Szeretlek Szutty <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése