× Egyedül ×

Csak fekszem az ágyamon és nézem a plafont. Nem gondolkodom, csak figyelem az álmennyezeten kavargó vonalakat. Körbenézek a szobámban, üres. Hallgatom a csendet, de hirtelen madárcsiripelésre leszek figyelmes. Pár percen belül elhallgatnak, szárnyrebbenés. Lehet, h a macska miatt repültek el. Visszafordulok, semmi sem változott. A vonalak még mindig keresztül-kasul vonaglanak a plafonon. Lehunyom a szemem, csak a levegővétel töri meg a csendet. Egy mély sóhaj elég és már gördülnek a könnyek. Azóta nem sírtam. Fel sem tűnt. Most már gondolkodom. Peregnek a képek, hallom a szavakat. Érzem a hiányt. Ez eltart egy ideig. Újra sóhajtok. Felülök, letörlöm a már szinte arcomra száradt cseppeket. A hideg falnak dőlők és a takaróba markolok. "Ezt nagyon elbasztad."